Videoton: Az eddigi legnehezebb párharc vár ránk – Berg

Vágólapra másolva!
2016.07.28. 08:57
Henning Berg, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, a dán Midtyjlland az eddigi legerősebb ellenfele a székesfehérvári együttesnek.

Mint ismert, a Videoton az Európa-liga harmadik selejtezőkörében a Midtyjllanddal csap össze.

„Ellenfelünk fizikailag rendkívül erős csapat és direkt focit játszik. A hazai bajnokságban ez talán még jobban jellemző rájuk, mint a labdabirtoklásra építő futball, de azért meglepne, ha az Európa Ligában ezen éppen most változtatnának. Szinte minden rögzített szituációjukkal egyből az ellenfél tizenhatosát veszik célba, gyakran keresik a magas támadójukat. Futásminőségben- és mennyiségben is jó együttesről van szó, kemény, párharcokkal teli meccset várok” – mondta a vidi.hu-nak Henning Berg, a Videoton vezetőedzője.

„Az előző idényben több figyelemre méltó eredményt is elértek Európában – hazai pályán megverték a Manchester Unitedet, a csoportból pedig a Legia Warszawát és a Club Brugge-t megelőzve jutottak tovább, megérdemelten. Az eddigi legerősebb ellenfelünkkel találkozunk, nemcsak a csapat, hanem maga a klub is figyelemre méltó. Arra gondolok, hogy statisztikai alapon közelítik meg a sportot, a meccsek elemzése mellett például a labdarúgók szerződtetésénél is követik ezt az elvet, így pedig szép sikereket értek el, hiszen egy fiatal klubról van szó, amely nyert már bajnokságot és Európában is ért el jó eredményeket.”

„Azt hiszem, Midtyjlland ellen legalább úgy kell teljesítenünk, mint a Csukaricski elleni hazai mérkőzésen. A dán csapat persze más taktikával áll fel, mint a a szerb együttes, nagyobb nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, de ez így normális – ahogy haladunk előre, úgy jönnek az egyre erősebb ellenfelek.”

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS

20.30, Felcsút: VIDEOTON (magyar)–Midtjylland (dán) (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)

 

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Vécsei Bálint a kihagyott büntetőkről: „Szerdán azt álmodtam, hogy lesz egy ilyen lehetőség, és be fogom rúgni”

Európa-liga
2025.07.18. 11:15
Ezek is érdekelhetik