Az MTK kikapott a Qabalától Gyirmóton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.14. 20:24
null
Torghelle nagyszerűen küzdött, gólt lőtt, de ez ma csak a szépítéshez volt elegendő (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörében az MTK a hazai pályaként szolgáló gyirmóti Alcufer Stadionban 2–1-re kikapott az azeri Qabalától a párharc első felvonásán.

 

A kazah Aktobén még viszonylag könnyedén, 3–1-es összesítéssel verekedte át magát az MTK, azzal azonban mindenki tisztában volt a kék-fehérek háza táján, hogy az azeri – a 2015–2016-os szezonban az El-csoportkörben is szereplő – Qabala ellen jóval nehezebb dolguk lesz.

Ennek megfelelően jobban is kezdett az azeri együttes, ám az első lehetőség az MTK előtt adódott a gólszerzésre, miután Gera Dánielt elsodorták a tizenhatoson belül, a svéd játékvezető pedig büntetőt ítélt. A 15. percben a labda mögé a csapatkapitány, Kanta József állt, gyenge és rosszul helyezett lövését azonban hárította az azeriek ukrán kapusa.

Ez igazán tíz perccel később fájhatott csak az MTK-híveknek, hiszen a 25. percben megszerezte a vezetést a Qabala. Egy bal oldali szabadrúgást Nika Kvekveskiri lőtt élesen a kapura, lapos labdája pedig az egytagú sorfal mellett utat talált a rövid sarokba (0–1).

A második negyvenöt perc az elsőhöz hasonló mederben csordogált: az MTK nem tudott veszélyeztetni, míg az azerieknek tökéletesen megfelelt az eredmény. Sőt, a 63. percben tovább növelte előnyét a Qabala: remek összjáték végén Dabo készítette le a labdát sarokkal Filip Ozobicnak, aki futtából a bal alsó sarokba tekert (0–2).

Hét perccel később a szépítés összejött a kék-fehéreknek, miután az egész mérkőzésen nagyszerűen küzdő – korábban még egy ollózással is próbálkozó – Torghelle Sándor Kanta József szöglete után a kapuba bólintott (1–2), a végeredménnyel és a játék képével azonban az azeriek lehettek boldogabbak, akik nyugodtan készülhetnek az egy hét múlva Bakiban rendezendő visszavágóra.

LABDARÚGÓ EURÓPA-LIGA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
MTK–Qabala (azeri) 1–2
(Torghelle 70., ill. Kvekveskiri 25., Ozobic 63.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06
Ezek is érdekelhetik