El: kedvenc csapata ellen döntőzik a Liverpool védője

Vágólapra másolva!
2016.05.18. 09:58
Furcsa döntőre készül Alberto Moreno, a Liverpool 23 éves balhátvédje, hiszen az Európa-liga fináléjában korábbi (és egyben kedvenc) csapata, a Sevilla ellen lép pályára.

„Furcsa döntő lesz, Sevillában születtem, onnan származom, Sevilla-szurkoló vagyok. Tíz évig voltam a csapatnál, de jelenleg a Liverpoolban futballozom. Boldog vagyok itt, és tovább fejlődöm Angliában” – mondta az összecsapás előtt Moreno.

A balhátvéd 2014 nyarán az Európa-liga megnyerése után váltott klubot, míg ezúttal éppen korábbi együttese ellen szerezheti meg a második El-trófeáját.

„Másfél évvel ezelőtt a barátaimmal osztottam meg az öltözőt a Sevillánál, most pedig velük nézek szembe a döntőben. Fantasztikus lesz, már alig várom a finálét. A 2014-es győzelemről csodálatos emlékeket őrzök. Trófeát nyerni fantasztikus. Hogy szeretném-e újra elhódítani? Természetesen, mindenki meg akar nyerni minden trófeát.”

„A Sevilla nagyon jó csapat, és ahogyan azt mindenki tudja, sorozatban harmadszor jutott be az Európa-liga döntőjébe. Kemény gárda, kiváló játékosokkal, de nekünk is fantasztikus El-szezonunk van, amely során egyre erősebbé váltunk. Bíznunk kell magunkban, és tenni azt, amit tennünk kell. A hit a legfontosabb” – tette hozzá Moreno.

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ
LIVERPOOL (angol)–SEVILLA (spanyol)
Bázel
, St. Jakob-Park, szerda 20.45 (Tv: RTL II, DIGI Sport1). V: Eriksson (svéd)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK AZ UEFA.COM SZERINT
Liverpool:
Mignolet – Clyne, Lovren, K. Touré, Moreno – Lallana, Can, Milner – Firmino, Sturridge, Coutinho
Sevilla: David Soria – Mariano, Rami, Carrico, Escudero – Krychowiak, N'Zonzi – Coke, Banega, Vitolo – Gameiro

Legfrissebb hírek

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
47 perce

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
8 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
9 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
11 órája

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
19 órája

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
20 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
21 órája

Önbizalom – Somogyi Zsolt jegyzete

Európa-liga
2025.10.01. 23:43
Ezek is érdekelhetik