El: a Videoton és a DVSC kiemelt lesz, az MTK nem

Vágólapra másolva!
2016.05.17. 13:31
null
Az ezüstérmet nyerő Videoton kiemelt lesz a selejtező első körében (Fotó: Szabó Miklós)
A hétvégén teljessé vált a labdarúgó Európa-liga 2016–2017-es idényének mezőnye. Megnéztük, a selejtezőben mi várhat a hazánkat képviselő három klubra, a Videotonra, a DVSC-re és az MTK-ra.

 

A hagyományoknak megfelelően négyfordulós lesz a selejtező, és az első két kör párosítását egyszerre készítik el, méghozzá június 20-án – azaz javában a Franciaországban zajló Európa-bajnokság alatt.

EL – A NYÁR FONTOS DÁTUMAI
1. SELEJTEZŐKÖR
Sorsolás:
június 20.
1. mérkőzések: június 30.
Visszavágók: július 7.
2. SELEJTEZŐKÖR
Sorsolás: június 20.
1. mérkőzések: július 14.
Visszavágók: július 21.
3. SELEJTEZŐKÖR
Sorsolás: július 15.
1. mérkőzések: július 28.
Visszavágók: augusztus 4.
4. SELEJTEZŐKÖR (playoff)
Sorsolás: augusztus 5.
1. mérkőzések: augusztus 18.
Visszavágók: augusztus 25.
CSOPORTKÖR
Sorsolás: augusztus 26.
A döntőt 2017. május 24-én rendezik meg Svédországban, a stockholmi Friends Arenában.

Mindhárom magyar együttes az El első selejtezőkörében kapcsolódik be a sorozatba, ebben a fordulóban 98 csapat érdekelt.

Az NB I-ben ezüstérmet szerző Videoton és a harmadik DVSC az első körben biztosan kiemelt lesz, az MTK viszont papíron biztosan erősebb ellenfelet kap a székesfehérváriaknál és a debrecenieknél, mert nem lesz kiemelt rosszabb együtthatója miatt.

Továbbjutás esetén a második körben a Vidi és a Loki ugyancsak kiemelt lesz, az MTK várhatóan nem. Az is biztosnak tűnik, hogy a harmadik körben egyik magyar csapat sem lesz kiemelt.

Az alábbiak tanulmányozása közben vegyük figyelembe, hogy az UEFA – a takarékosságot szem előtt tartva – az elmúlt években a kiemelt és a nem kiemelt csapatokat földrajzi szempontból is csoportokba sorolta (északi, közép, déli), így a lehetséges ellenfelek köre a sorsolás előtt még szűkülhet.

VIDEOTON

Bekapcsolódás: a magyar bajnoki ezüstérmes a selejtező első körében kezdi meg a szereplését, az első mérkőzés időpontja június 30.

Kiemelés: a négy magyar kupainduló közül a fehérváriaké a legmagasabb UEFA-együttható (8.725 az elmúlt öt idény alapján), ez biztosan kiemeléssel jár az első (és a második) forduló sorsolásakor.

DEBRECEN

Bekapcsolódás: a magyar bajnoki bronzérmes a selejtező első körében kezdi meg a szereplését, az első mérkőzés időpontja június 30.

Kiemelés: a Vidi után a DVSC-é a második legmagasabb UEFA-koefficiens (6.475) kupaindulóink közül, biztosan kiemelt lesz az első két körben.

A VIDEOTON ÉS A DEBRECEN LEHETSÉGES ELLENFELEI AZ 1. FORDULÓBAN

Partizani Tirana, Teuta Durrës (albánok), FC Lusitanos, UE Santa Coloma (andorraiak), Kapaz Ganja (azeri), Szlávija Szófia (bolgár), Radnik Bijeljina, Szloboda Tuzla (bosnyákok), Cliftonville, Glenavon (északírek), Infonet Tallinn (észt), HB Tórshavn, Víkingur Göta, NSI Runavík (feröeriek), IFK Mariehamn, RoPS Rovaniemi (finnek), Europa FC (gibraltári), Csihura Szacshere, Szamtredia (grúzok), Cork City (ír), Valur Reykjavík (izlandi), Ordabaszi (kazah), FC Prishtina (koszovói), FK Jelgava, Spartaks Jürmala, FK Trakai (lettek), Suduva, Atlantas Klaipeda (litvánok), Jeunesse d’Esch, Fola Esch (luxemburgiak), Balzan, Birkirkara, Hibernians (máltaiak), Skendija, Szileksz (macedónok), Zaria Balti (moldovai), Bokelj Kotor, Buducsnoszt Podgorica, Rudar Pljevlja (montenegróiak), Bananc, Sirak (örmények), Folgore, La Fiorita (San Marinó-iak), Spartak Myjava (szlovák), Nova Gorica (szlovén), Bala Town, Llandudno, Connah's Quay (walesiek)

MTK

Bekapcsolódás: a magyar bajnokság negyedik helyezettje a selejtező első körében kezdi meg a szereplését, az első mérkőzés időpontja június 30. (Ez a kvóta a Magyar Kupa győztesének járna, csakhogy a kupagyőztes Ferencváros a BL-ben indul.)

Kiemelés: a legutóbbi öt európai kupaidény alapján számított UEFA-koefficiens az MTK esetében meglehetősen alacsony (2.475), a kék-fehérek nem lesznek kiemeltek – a magyar csapatok közül várhatóan ők kapják a legerősebb ellenfelet.

AZ MTK LEHETSÉGES ELLENFELEI AZ 1. FORDULÓBAN

Kukësi (albán), Neftchi, Qabala (azeriek), Beroe (bolgár), Siroki Brijeg (bosnyák), AEK Larnaca, Omonia Nicosia (ciprusiak), Bröndby, Midtjylland (dánok), Linfield (északír), Levadia Tallinn, Nömme Kalju (észt), Dinamo Minszk, Sahtyor Szoligorszk (fehéroroszok), HJK (finn), Dila Gori (grúz), Lokomotiva Zagreb (horvát), Shamrock Rovers, St. Patrick's Athletic (írek), Breidablik, KR Reykjavík (izlandiak), Beitar, Maccabi Tel-Aviv (izraeliek), Aktobe, Kajrat Almati (kazahok), Cracovia, Zaglebie Lubin (lengyelek), Ventspils (lett), FC Vaduz (liechtensteini), Differdange (luxemburgi), Rabotnicski Szkopje (macedón), Dacia, Zimbru (moldovaiak), Odd Grenland, Stabaek (norvégok), Admira Wacker (osztrák), Pjunyik (örmény), Aberdeen, Hearts (skótok), AIK, IFK Göteborg (svédek), Csukaricski, Vojvodina (szerbek), Slovan Bratislava, Spartak Trnava (szlovákok), Domzale, Maribor (szlovénok)

A magyar csapatok egymással nem kerülhetnek szembe a selejtezőben.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
39 perce

A Puskás Akadémia kikapott odahaza a Debrecentől!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:50

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:52

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
Tegnap, 13:40

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:39

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik