El: Ottmar Hitzfeld szerint a Dortmund nyeri a trófeát

Vágólapra másolva!
2016.02.17. 12:04
A Borussia Dortmundnak van a legnagyobb esélye arra, hogy idén megnyerje a labdarúgó Európa-ligát, legalábbis Ottmar Hitzfeld, a csapat korábbi vezetőedzője szerint.

„Ebben az évben a BVB-nek azt a célt kell kitűznie, hogy megszerezze az El-trófeát, s úgy vélem, esélyes is a végső sikerre" – nyilatkozta a 67 éves német tréner, aki 1991-től 1997-ig irányította a Dortmundot, s Bajnokok Ligáját nyert az együttessel.

A Borussia a nyolcaddöntőbe jutásért az FC Portóval csap össze, az első meccs csütörtökön lesz Németországban, a visszavágót egy héttel később rendezik Portugáliában.

Hitzfeld kitért másik korábbi csapata, a Bayern München BL-nyolcaddöntőjére is. A bajorok a tavaly döntős Juventusszal játszanak a legjobb nyolc közé kerülésért, s a már visszavonult edző szerint ebben a párharcban az egyéni teljesítmények döntenek majd.

„A Bayern irányítani és uralni akarja majd a játékot, gyors tempóban fog futballozni, ez ugyanis Pep Guardiola filozófiájának lényege” – mondta Hitzfeld.

A Bayern jövő kedden Torinóban játszik, a visszavágó március 16-án lesz az Allianz Arenában.

 

Legfrissebb hírek

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48

Szon Hung Min: Most már elmondhatom, hogy a klub legendája vagyok

Európa-liga
2025.05.22. 07:20
Ezek is érdekelhetik