El: „Mindig ilyen piti hibák miatt esünk ki a nemzetközi kupákból”

Vágólapra másolva!
2015.08.06. 22:21
A DVSC idegenben 3–1-es vereséget szenvedett a Rosenborgtól az Európa-liga-selejtező 3. fordulójának visszavágóján. A magyar csapat 6–3-as összesítéssel esett ki. A találkozó után Bódi Ádám és Korhut Mihály értékelt az NSO Tv-nek, valamint Kondás Elemér véleményét is elolvashatják.

BÓDI ÁDÁM ÉS KORHUT MIHÁLY ÉRTÉKELÉSE BÓDI ÁDÁM ÉS KORHUT MIHÁLY ÉRTÉKELÉSE

„Csakúgy, mint Debrecenben, most is jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki, nekünk kellett volna kettő nullára vezetnünk. Ezzel szemben kimaradtak a lehetőségeink, a Rosenborg szerzett kétgólos előnyt, igaz, a szünet előtt azért szépíteni tudtunk. A második félidő elején Máté Péter kiállítása miatt gyorsan emberhátrányba kerültünk, és onnan kezdve már nem volt kérdés, melyik csapat nyeri meg a párharcot. Nem tehetünk mást, készülünk a hét végi, Haladás elleni bajnoki találkozóra” – mondta Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI


EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, HARMADIK FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

Rosenborg (norvég)–DEBRECENI VSC 3–1 (Söderlund 27., M. Jensen 40., Vilhjálmsson 86., ill. Castillion 43.)
Kiállítva: Máté (48.)
Továbbjutott: a Rosenborg, 6–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
19 órája

A Puskás Akadémia kikapott odahaza a Debrecentől!

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 19:50

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 13:39

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 07:13

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39
Ezek is érdekelhetik