FTC: A Ferencváros erősebb nálunk – a bosnyák edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 21:07
Milomir Odovic, a bosnyák Zeljeznicar vezetőedzője szerint a csapatával csütörtök este 20.30-tól az Üllői úton Európa-liga-selejtező mérkőzést játszó Ferencváros jelenleg a legjobb klub Magyarországon. A 60 éves szakember azt mondta, emlékszik még azokra az időkre, amikor az FTC Európa élvonalához tartozott.

„Nagy csapat lesz az ellenfelünk. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy emlékezzem az időkre, amikor a Ferencváros Európa élvonalához tartozott – mondta az Üllői úton megtartott sajtótájékoztatón Milomir Odovic, a Zeljeznicar vezetőedzője. – Szerintem most is erősebb nálunk, és többre is tartják Európában, mint minket. A szurkolótábora nagyszerű, a csapat most Magyarország legjobbja.”Milomir Odovic, a Zeljeznicar vezetőedzője. – Szerintem most is erősebb nálunk, és többre is tartják Európában, mint minket. A szurkolótábora nagyszerű, a csapat most Magyarország legjobbja.”

A Zeljeznicar a máltai Balzan ellen kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel jutott a második fordulóba.

„Nagyon fiatal a csapatunk, sok fiatal bosnyák játékos számára az Európa-liga a nagy lehetőség arra, hogy megmutassa magát, és esélyt kapjon arra, hogy külföldi klubnál kipróbálja magát. Nagyon nehéz párharc lesz, de ha csütörtökön a legjobbunkat nyújtjuk, nem leszünk esélytelenek a visszavágón” – tette hozzá a 60 éves Odovic, aki 1974 és 1984 között játszott a Zeljeznicarban, amelynek először 2003 és 2004 között volt az edzője, majd 2014-ben tért vissza a szarajevói klubhoz.

„Remélem, hogy fiatal csapatunk mindent megtesz azért, hogy jó eredményt érjünk el. Harcias, agresszív játékra készülünk, és igyekszünk lecsapni az ellenfél hibáira. Jól tudjuk, hogy a Ferencváros is azonnal ki fogja használni a mi kihagyásainkat, így óvatosnak kell lennünk. Biztos vagyok benne, hogy holnap több dolgom lesz, mint előző ellenfelünk ellen, hiszen a magyar csapatban nagyon erős támadók játszanak, mint például Gera Zoltán, aki csodás karriert futott be. Remélem, hogy jól álljuk majd a sarat és jó eredménnyel hagyjuk el Budapestet" – mondta Marijan Antolovic, a Zeljeznicar kapusa.

A ferencvárosi sajtótájékoztatóról ide kattintva olvashat.

KUPACSAPATAINK PROGRAMJA
BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
The New Saints (walesi)–VIDEOTON 0–1
Július 22., 20.30: VIDEOTON–The New Saints
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
Július 16., 18.00 Skonto Riga (lett)–DVSC (Tv: Duna World)
Július 16., 20.30: FTC–Zeljeznicar (bosnyák) (Tv: Duna)
Július 23., 17.00 DVSC–Skonto Riga
Július 23., 18.00: Zeljeznicar–FTC
EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
Szutjeszka Niksics (montenegrói)–DVSC 2–0
Továbbjutott:
a DVSC, 3–2-es összesítéssel
FERENCVÁROS–Go Ahead Eagles (holland) 4–1
Továbbjutott: az FTC, 5–2-es összesítéssel
Vojvodina (szerb)–MTK BUDAPEST 3–1
Továbbjutott:
a Vojvodina, 3–1-es összesítéssel
ADATBANK ÉS KULCSDÁTUMOK

 

 

Legfrissebb hírek

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Sima győzelemmel mutatkozott be New Yorkban a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
2025.09.04. 08:33

Ez sima volt – a Ferencváros három góllal győzött Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 21:57

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58
Ezek is érdekelhetik