El: Csalódottak vagyunk, de a jövő héten jobb lesz – Gera

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 08:24
Mint arról beszámoltunk, 1–1-es döntetlent játszott a Ferencváros labdarúgócsapata a holland Go Ahead Eagles vendégeként az Európa-liga selejtezőjének első körében. A találkozót követően Gera Zoltán, a zöld-fehérek játékosa értékelte a látottakat a FradiMediának.

„Jól kezdtünk, hamar betaláltunk, a korai gól pedig láthatóan megfogta a holland csapatot. Voltak lehetőségeink a folytatásban is, ha pedig kicsit jobban koncentrálunk, meglehetett volna a második találat is. Az első félidőben átengedtük a területet, de helyzeteik így sem voltak a Go Ahead Eaglesnek, csak szögletekig jutottak a hazaiak, és bár ránk nem jellemző, most pont egy ilyen sarokrúgásból kaptunk gólt” – értékelt a FradiMedia videójában Gera Zoltán. Gera Zoltán.

„A fordulás után többet volt nálunk a labda, de az utolsó passzok rendre hiányoztak, nem akart jönni a második gól. Elöl gyorsabbak és dinamikusabbak vagyunk ellenfelünknél, ez a második találkozón meg fog mutatkozni. Csalódottak vagyunk a végeredmény miatt, szerettünk volna nyerni, de mivel idegenben gólt tudtunk rúgni, bizakodó vagyok. Ez csupán a második mérkőzésünk volt az idényben, jobb lesz a jövő héten… ” – tette hozzá Gera.

Az Európa-liga-selejtezősorozat első körének visszavágóján a Ferencváros július 9-én, zárt kapuk mögött fogadja az Üllői úton a Go Ahead Eaglest.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Go Ahead Eagles–Ferencváros 1–1 (Vriends 45+2., ill.
Gera 3.)

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
7 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
7 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
10 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
12 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
17 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik