El: Az első félidőben eldönthettük volna – Gyömbér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 22:31
Gyömbér Gábor szerint a Ferencváros labdarúgócsapata már az első félidőben eldönthette volna a Go Ahead Eagles elleni idegenbeli mérkőzését (1–1) az Európa-liga selejtezőjében, de nem sikerült megszerezni a második gólt.

„Az ellenfelünk nem állt vissza, megpróbált minket letámadni – mondta Gyömbér Gábor az MTVA-nak. – Az első félidőben három olyan kontralehetőségünk is volt, amelyekből a második gólt megszerezve talán eldönthettük volna a mérkőzést. Sajnos nem sikerült, az első félidő végén aztán nagyon buta gólt kaptunk. A második játékrész kiegyenlített volt, kisebb-nagyobb helyzetekkel. A visszavágón hazai pályán jóval támadóbb felfogásban játszunk majd, nekünk kell fölényben lennünk. Most inkább kontrajátékot játszottunk, de nagyon bízom benne, hogy hazai pályán nyerni tudunk és továbbjutunk.” Gyömbér Gábor az MTVA-nak. – Az első félidőben három olyan kontralehetőségünk is volt, amelyekből a második gólt megszerezve talán eldönthettük volna a mérkőzést. Sajnos nem sikerült, az első félidő végén aztán nagyon buta gólt kaptunk. A második játékrész kiegyenlített volt, kisebb-nagyobb helyzetekkel. A visszavágón hazai pályán jóval támadóbb felfogásban játszunk majd, nekünk kell fölényben lennünk. Most inkább kontrajátékot játszottunk, de nagyon bízom benne, hogy hazai pályán nyerni tudunk és továbbjutunk.”

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
3 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
3 órája

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
9 órája

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
10 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
17 órája

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
18 órája

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
21 órája

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
Tegnap, 12:50
Ezek is érdekelhetik