El: a Rosenborg új szerzeményei is készülnek a debreceni túrára

Vágólapra másolva!
2015.07.27. 13:13
A Rosenborg új igazolásai is játszhatnak a norvég listavezető debreceni Európa-liga-mérkőzésén, a selejtező harmadik fordulójának első felvonásán.

Yann-Erik de Lanlay (korábban Viking), Johan Laedre Björdal (Aarhus) és Magnus Stamneströ (Kristiansund) papírjai már július 22-én is rendben voltak, így játékuk elvi lehetősége már a KR elleni párharc visszavágóján is megvolt, ehhez azonban regisztrálni kellett volna őket az UEFA-nál. A harmadik selejtezőkörre viszont ez már megtörtént, így mindhárman készen állnak a DVSC-Teva elleni idegenbeli mérkőzésre.Yann-Erik de Lanlay (korábban Viking), Johan Laedre Björdal (Aarhus) és Magnus Stamneströ (Kristiansund) papírjai már július 22-én is rendben voltak, így játékuk elvi lehetősége már a KR elleni párharc visszavágóján is megvolt, ehhez azonban regisztrálni kellett volna őket az UEFA-nál. A harmadik selejtezőkörre viszont ez már megtörtént, így mindhárman készen állnak a DVSC-Teva elleni idegenbeli mérkőzésre.

Kare Ingebrigtsen vezetőedző elmondta, hogy a legfrissebb szerzemény, a kristiansandi Starttól érkező izlandi Matthías Vilhjálmsson annak ellenére részt vehet a mérkőzésen, hogy nem sikerült időben elintézni minden papírját, ám egy játékost a határidő lejárta után is regisztrálhatnak az európai szövetségnél a klubok.

A négy új futballista közül Björdal jelenléte volt a legfontosabb Ingebrigtsen számára, ugyanis a KR elleni visszavágóra a Rosenborgnak nem maradt védője a kispadra, a debreceni utazás pedig így különösen rizikós lett volna.

„Fontos, hogy a keretünkben tudhatjuk ezeket a játékosokat, mindannyian minőségi erősítést jelentenek számunkra, ezzel nagyobb a választási lehetőség. Új lendületet adnak, és emelik a szintünket” – mondta az Aftenpostennek Ingebrigtsen.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: hiába a jó második félidő, simán nyert Debrecenben a Ferencváros

Kézilabda
19 órája

A Puskás Akadémia kikapott odahaza a Debrecentől!

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 19:50

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:52

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2025.08.22. 13:40

Szolnoki Roland: Óriási motiváció volt és van is bennem

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 13:39

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
2025.08.22. 07:13

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04
Ezek is érdekelhetik