El: a fradista hitetlenkedve kérdezte a bosnyák kapust

Vágólapra másolva!
2015.07.24. 10:24
Magával ragadó szurkolást produkált a Zeljeznicar tábora a Ferencváros elleni csütörtöki labdarúgó Európa-liga-selejtezőn (2–0), ami a zöld-fehérek játékosait is megérintette.

Marijan Antolovic, a bosnyák csapat kapusa egy Fradi-játékos reakcióját felidézve dicsérte meg a Zeljeznicar fanatikusait:

„Egyszer odaszólt hozzám az egyik Ferencváros-játékos, hogy »Te, ezek mindig ilyen lelkesen énekelnek, sohasem csüggednek?« Szó se róla, tényleg fantasztikusak voltak” – mondta a kapus, aki szerint a budapesti győzelemnek kulcsszerepe volt a továbbjutásban.

„Nehéz volt a visszavágó, de az idegenbeli jó teljesítménnyel sokat segítettünk magunkon. Budapesten mindent kiadtunk magunkból, és az a bizonyos kései gól is sokat számított. Nagy fegyvertény, hogy nem kaptunk gólt, amiért elsősorban a védelmünket illeti dicséret” – tette hozzá Antolovic.

A párharcból kettős győzelemmel továbbjutó Zeljeznicar a belga Standard Liege-zsel játszik az El-selejtező harmadik fordulójában.

A bosnyák játékosok önfeledt ünneplésbe kezdtek a lefújás után, majd kimentek az ultrákhoz:

A meccs összefoglalója


All Goals and Highlights - Zeljeznicar 2-0... by zidanekrisz

Legfrissebb hírek

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
41 perce

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2025.10.03. 23:03

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22
Ezek is érdekelhetik