El: a Dnipro edzője két játékosa teljesítményét is kifogásolta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.28. 00:14
null
A végén a címvédő Sevilla örült (Fotó: Veres Viktor)
Mint arról beszámoltunk, az Európa-liga varsói döntőjében a Sevilla 3–2-re megverte a Dniprót, ezzel megvédte címét. Az örömittas sevillai futballisták érhető módon nehezen találták a szavakat a mérkőzés után, míg az ukrán csapat vezetőedzője, Miron Markevics sajnálja, hogy néhány játékosa nem nyújtotta tudása legjavát.

„Az elsődleges célunk a döntőbe jutás volt, élveztük, hogy itt lehettünk. Nagyon boldog vagyok – kezdte Unai Emery, a Sevilla vezetőedzője. – Fizikailag erős csapattal játszottunk, de az elvégzett munka meghozta gyümölcsét. A szünetben megbeszéltük, hogy higgadtabban kell játszanunk, mert rengeteget kivesz belőlünk a fel és alá rohangálás. Megérdemeltük a győzelmet, ki kell élveznünk a siker ízét.”

„Nagyon boldog vagyok, hogy elhódítottuk a trófeát. Istennek, Kolumbia népének, a családomnak és a feleségemnek ajánlom a győzelmet. Szeretném kiélvezni ezeket a pillanatokat. Két góllal segítettem a csapatnak, de a legfontosabb a győzelem” – értékelt a két gólt szerző Carlos Bacca, aki Diego Forlán és Radamel Falcao után harmadik dél-amerikai játékosként duplázott a második számú európai kupasorozat döntőjében.

„Remélem, Emery marad, de nem az én kezemben van az irányítás – mondta a Barcelonával összeboronált Aleix Vidal. – A Dnipro remek munkát végzett, bebizonyította, hogy nagyszerű csapat, ám mi is megmutattuk, hogyan kell átjátszani az ellenfél védelmét.”

„Az Európa-liga gyönyörű sorozat, de biztos vagyok benne, hogy a Bajnokok Ligája sokkal jobb” – szögezte le a Sevilla védője, Coke.

„Érezhető volt, hogy a Sevilla tapasztaltabb. Védekezésben rengeteg hibát követtünk el, sajnos hagytuk kibontakozni Baccát. A harmadik gólt ajándékba adtuk. Elrúghattuk volna a labdát, de nem tettük. A meccs előtt Douglas az egyik legjobb védőnek számított Európában, de nem mondhatjuk, hogy jó napja volt, hiszen Bacca kétszer is betalált mellőle. Az európai mércéhez mérve nagyon jól játszottunk, talán kicsit jobb játékosokra lett volna szükségünk” – bosszankodott Miron Markevics, a Dnipro vezetőedzője.

„Konopljanka játékát nem szeretném bírálni, előbb meg kell néznem a videofelvételeket. Ha jobb teljesítményt nyújt, más eredmény is születhetett volna, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Sevilla kiváló védekezését” – tette hozzá az ukrán szakember.

A Sevilla Európa-liga sikeréhez már több klub, így a városi rivális Betis, valamint a Valencia, a Villarreal, az Almería és a Barcelona is gratulált már a közösségi médián keresztül.

Az Európa-liga 2014–2015-ös kiírásának gólkirályi címén az egyaránt nyolc találatig jutó Romelu Lukaku (Everton) és Alan (Salzburg) osztozik. Carlos Bacca hét gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

Nem lehetnek izraeli szurkolók az Aston Villa elleni El-találkozón

Európa-liga
2025.10.17. 10:54

Flick szerint a Barcának nem volt ellenszere a Sevilla agresszív játékára

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 09:15

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 23:04

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55
Ezek is érdekelhetik