Dzsudzsákék az Anderlecht, Gulácsiék a Villarreal, Megyeriék a Dnipro ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.15. 13:01
null
Nyonban elkészítettek az El tavaszi első fordulójának párosítását (Fotó: Reuters)
Az UEFA nyoni központjában kisorsolták a labdarúgó Európa-liga 2014–2015-ös szezonjának első tavaszi kieséses körét. A legjobb harminckettő között három magyar játékos klubja, a Dinamo Moszkva, a Red Bull Salzburg és az Olympiakosz érdekelt.

 

Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva a belga Anderlecht, Gulácsi Péter Salzburgja a Villarreal, míg Megyeri Balázs és az Olympiakosz az ukrán Dnipro elleni tavaszi folytatásra készülhet.

A címvédő Sevillára egy másik korábbi győztes, az UEFA-kupában kétszer is a csúcsra érő Borussia Münchengladbach vár. Az európai topcsapatok közül a Roma a Feyenoorddal mérkőzik, a Tottenham Hotspur a Fiorentinával, az Livespool a Besiktassal, a Napoli a Trabzonsporral, míg a Celtic az Interrel (az 1967-es BEK-döntő párosítása).

A 24 továbbjutóhoz csatlakozott a Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikja. Kiemelt volt a tizenkét csoportgyőztes és a négy jobb mérlegű BL-csoportharmadik. Azonos csoportból továbbjutó vagy azonos szövetség égisze alá tartozó csapatok nem kerülhetnek össze. Ukrán és orosz csapat nem kerülhet össze. A mérkőzéseket február 19-én és 26-án játsszák.

EURÓPA-LIGA
SORSOLÁS, A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
ELSŐ MÉRKŐZÉS (
február 19.)
19.00 órás mérkőzések

Young Boys (svájci)–Everton (angol)
Torino (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol)
Wolfsburg (német)–Sporting (portugál)
Aalborg (dán)–FC Bruges (belga)
Dnipro (ukrán)–Olympiakosz (görög)
Trabzonspor (török)–Napoli (olasz)
Villarreal (spanyol)–Salzburg (osztrák)
AS Roma (olasz)–Feyenoord (holland)
21.05 órás mérkőzések
Sevilla (spanyol)–Borussia Mönchengladbach (német)
Ajax (holland)–Legia Warszawa (lengyel)
Anderlecht (belga)–Dinamo Moszkva (orosz)
Guingamp (francia)–Dinamo Kijev (ukrán)
PSV (holland)–Zenit (orosz)
Liverpool (angol)–Besiktas (török)
Tottenham Hotspur (angol)–Fiorentina (olasz)
Celtic (skót)–Internazionale (olasz)

VISSZAVÁGÓ (február 26.)
19.00 órás mérkőzések

Sevilla (spanyol)–Borussia Mönchengladbach (német)
Ajax (holland)–Legia Warszawa (lengyel)
Anderlecht (belga)–Dinamo Moszkva (orosz)
Guingamp (francia)–Dinamo Kijev (ukrán)
PSV (holland)–Zenit (orosz)
Liverpool (angol)–Besiktas (török)
Tottenham Hotspur (angol)–Fiorentina (olasz)
Celtic (skót)–Internazionale (olasz)
21.05 órás mérkőzések
Young Boys (svájci)–Everton (angol)
Torino (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol)
Wolfsburg (német)–Sporting (portugál)
Aalborg (dán)–FC Bruges (belga)
Dnipro (ukrán)–Olympiakosz (görög)
Trabzonspor (török)–Napoli (olasz)
Villarreal (spanyol)–Salzburg (osztrák)
AS Roma (olasz)–Feyenoord (holland)

EURÓPA-LIGA, A LEGJOBB 32 MEZŐNYE
KIEMELTEK NEM KIEMELTEK
Mönchengladbach (német) Villarreal (spanyol)
FC Bruges (belga) Torino (olasz)
Besiktas (török) Tottenham Hotspur (angol)
Salzburg (osztrák) Celtic (skót)
Dinamo Moszkva (orosz) PSV (holland)
Internazionale (olasz) Dnipro (ukrán)
Feyenoord (holland) Sevilla (spanyol)
Everton (angol) Wolfsburg (német)
Napoli (olasz) Young Boys (svájci)
Dinamo Kijev (ukrán) Aalborg (dán)
Fiorentina (olasz) Guingamp (francia)
Legia Warszawa (lengyel) Trabzonspor (török)
Olympiakosz (görög) Anderlecht (belga)
Sporting CP (portugál) Ajax (holland)
Athletic Bilbao (spanyol) Liverpool (angol)
Zenit (orosz) AS Roma (olasz)

 

Legfrissebb hírek

Az agyrázkódást szenvedő Gulácsi Pétert kiengedték a kórházból

Német labdarúgás
7 órája

Hordágyon kellett levinni a pályáról az ellenféllel ütköző Gulácsi Pétert

Német labdarúgás
Tegnap, 17:06

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
2025.04.18. 08:31

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
2025.04.18. 00:49

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
2025.04.17. 23:55

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

Zirkzee az idényben már nem játszik, Onana védi az MU kapuját a Lyon ellen

Európa-liga
2025.04.16. 19:42

„Az idény végén fogunk majd beszélni erről” – Gulácsi az NS-nek a távozását firtató sajtóhírekről

Német labdarúgás
2025.04.12. 09:43
Ezek is érdekelhetik