El: több ezer szurkoló éjszakába nyúlóan ünnepelt Sevillában

Vágólapra másolva!
2014.05.15. 10:34
A Sevilla győzelmével záruló csütörtök esti labdarúgó Európa-liga-döntő után szurkolók ezrei lepték el az andalúziai nagyváros utcáit, hogy megünnepeljék a csapat sikerét. A spanyol együttes gól nélküli döntetlent játszott a Benficával a torinói fináléban, s mivel a hosszabbításban sem született döntés, tizenegyespárbajra került sor, melyet a Sevilla nyert meg 4–2-re.

Torinóban 12 ezer drukker ünnepelte a győzelmet, Sevillában pedig éjszakába nyúlóan fiesztázott az ugyancsak több ezer fős tábor. A szurkolók elsősorban Betót, a kapust ünnepelték, ő kétszer is védett a tizenegyesrúgásoknál.

A tavaly is döntős Benfica továbbra sem tudta megtörni Guttmann Béla átkát: a portugál csapat sorozatban nyolcadik európai kupadöntőjét bukta el azt követően, hogy a magyar szakember 1962-es távozásakor – amelyet két BEK-elsőség előzött meg – a legenda szerint megátkozta a klubot, hogy nélküle száz évig nem nyer nemzetközi trófeát.

A Sevilla 2006 és 2007 után harmadik alkalommal hódította el a második számú európai kupát. Ezzel eldőlt, hogy az idén mindkét kontinentális kupasorozatban spanyol siker születik, mivel a Bajnokok Ligája döntőjét két madridi csapat, az Atlético és a Real vívja.

Legfrissebb hírek

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
18 órája

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
23 órája

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
Tegnap, 9:07

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
2025.07.10. 21:46

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
2025.07.10. 20:55

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
2025.07.10. 17:51

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
2025.07.10. 08:01
Ezek is érdekelhetik