El: a Basel a Valenciát, a Benfica az Alkmaart győzte le

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.03. 22:58
null
A bázeli Matías Delgado üres lelátók előtt ünnepelte a góljait (Fotók: Reuters)
A Basel hazai pályán 3–0-ra nyert a Valencia ellen a labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén, míg a Benfica Alkmaarban szerzett egygólos előnyt.

BASEL–VALENCIA
A Basel kénytelen volt zárt kapuk mögött fogadni a Valenciát. Az UEFA azért büntette meg a svájci klubot, mert szurkolói pirotechnikai eszközöket, illetve palackokat dobáltak a pályára a nyolcaddöntőben a Salzburg otthonában rendezett visszavágón.

A Basel rögtön kezdeményezőleg lépett fel, és több kisebb-nagyobb helyzetet is kialakított. A 11. percben David Degen tűnt el Philippe Senderos szorításában a tizenhatoson belül, de a bíró sípja néma maradt. A 18. percben Marcelo Díaz lövése jelentett veszélyt Vicente Guaita kapujára.

A hazai vezető gólra a 34. percig kellett várni, ekkor Matías Delgado a tizenhatos előteréből lőtte ki a jobb alsót (1–0). Az argentin nagyon belelendült, még fel sem ocsúdtak a spanyolok, amikor újra eredményes volt. Valentin Stocker bal oldali beadását sípcsonttal juttatta a kapuba. 2–0

A Valencia próbált szépíteni, az 55. percben Eduardo Vargas lábbal kísérletezett, később a chilei fejjel is közel járt a gólhoz. Ha lehet mondani, a hajrához érve még nagyobb helyzeteket puskázott el a Valencia, előbb Vargas rosszul vett át egy passzt a kapu torkában, így a védő oda tudott csúszni, majd Seydou Keita nagy helyzetben Sommerbe lőtt.

A hosszabbításban Stocker adta meg a kegyelemdöfést, szépen átemelte Guaitát, beállítva a 3–0-s végeredményt.

AZ–BENFICA
Közel telt ház és remek hangulat fogadta a csapatokat, amelyek közül az Alkmaar uralta inkább az első félórát, a legnagyobb helyzetet is a hazaiak hagyták ki a 19. percben, amikor az egyedül kilépő Aron Jóhannsson lapos lövését, Artur lábbal védte. A Benfica is el-eljutott az ellenfél kapujáig, de azt egyszer sem találta el.

Az Alkmaart erősítő Steven Berghuis rossz helyen kereste a labdát
Az Alkmaart erősítő Steven Berghuis rossz helyen kereste a labdát
A BENFICA BEÉRTE A PSV-T
A Benfica ma este megszerezte a 64. gólját az Európa-ligában, ezzel beérte a sorozat eddigi egyedüli csúcstartóját, a holland PSV-t.

A második félidő aztán hidegzuhannyal kezdődött az AZ számára: Óscar Cardozo próbálkozását még védte Esteban, a kipattanót azonban Eduardo Salvio 15 méterről, kapásból, szép mozdulattal a kapuba lőtte. 0–1

A hazaiakat iránytó Dick Advocaat a gól után egyből cserélt, a védő Simon Poulsen helyett a támadó Jóhann Berg Gudmundssont küldte be. Az izlandi csatár és az AZ-játékosok helyett azonban a Benfica előtt adódtak újabb helyzetek, ám Cardozo, Rodrigo és Ezequiel Garay sem tudta megduplázni a lisszaboniak előnyét. Hátul viszont jól zárt a vendégalakulat, így egygólos előnnyel várhatja a visszavágót.

LABDARÚGÁS, EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Basel–Valencia 3–0
(Delgado 34., 38., Stocker 91.)
AZ Alkmaar–Benfica 0–1 (Salvio 48.)

Legfrissebb hírek

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
8 órája

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Brazília: a Benficánál köthet ki a klub-vb-n remeklő középpályás – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.19. 18:49

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34
Ezek is érdekelhetik