El: Köteles csapata öt gólt szerezve masírozott a főtáblára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 22:05
Köteles László csapata, a belga Genk az idegenbeli 2–0-s győzelem után hazai pályán 5–2-re nyert az izlandi Hafnarfjördur ellen, így 7–2-es összesítéssel jutott fel a 48-as főtáblára. A magyar kapus végigvédte az összecsapást.

A belga együttes a csapatkapitány Jelle Vossen találatával már az 5. percben vezetést szerzett, és ugyan a vendégek a második félidő elejére fordítottak és kétszer is mattolták Kötelest, a folytatásban beindult a genki henger, és tíz perc alatt háromszor a kapuba találva megalapozták fölényes győzelmüket. A meccset a duplázó Fabien Camus zárta le a 78. percben.

A Kassai Viktor vezette Nice–Apollon meccsen a hazai csapat Darío Cvitanich korai góljával 1–0-ra nyert, ám ez a franciáknak az idegenbeli kétgólos vereség után kevés volt az üdvösséghez a ciprusiak ellen.

A Kassai Viktor vezette Nice–Apollon meccsen a hazai csapat Darío Cvitanich korai góljával 1–0-ra nyert, ám ez a franciáknak az idegenbeli kétgólos vereség után kevés volt az üdvösséghez a ciprusiak ellen.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK

Besiktas (török)–Tromsö (norvég) 2–0 (Hugo Almeida 52., Oguzhan Özyakup 54.)
Tj: a Besiktas, 3–2-es összesítéssel

Petrolul (román)–Swansea (walesi, angol licenccel indul) 2–1 (Priso 73., Younes 83., ill. Lamah 74.)
Tj: a Swansea, 6–3-as összesítéssel

Nice (francia)–Apollon (ciprusi) 1–0 (Cvitanich 4.)
Tj: az Apollon, 2–1-es összesítéssel

Genk (belga)–Hafnarfjördur (izlandi) 5–2 (Vossen 5., Mbodji 52., Limbombe 57., Camus 59., 78., ill. Snorrason 27., Sverrisson 48.)
Tj: a Genk, 7–2-es összesítéssel

Thun (svájci)–Partizan (szerb) 3–0
(Schneuwly 15., 48., Zuffi 75.)
Tj: a Thun, 3–1-es összesítéssel

A JÁTÉKNAP ÖSSZES EREDMÉNYÉT ITT TALÁLJA!

• A Fenerbahce kizárása miatt a rájátszás kiesői közül egy csapatot sorsolással kiválasztanak, amely indulhat a főtáblán. A sorsolást holnap 9 órakor tartják.

•• A csoportkör sorsolását péntek 12.45 órakor tartják Monacóban.

 

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06
Ezek is érdekelhetik