El: a Honvédnál a szurkolók kiszolgálása a cél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 11:53
A szurkolók minél jobb kiszolgálása a célja a Budapest Honvéd labdarúgóinak a montenegrói Cselik Niksics ellen az Európa-liga-selejtező első fordulójának csütörtöki, hazai visszavágóján, tekintettel arra, hogy a párharc az idegenbeli 4–1-es sikernek köszönhetően tulajdonképpen már eldőlt.

„Mindenképpen győzni szeretnénk, hogy ezzel is megköszönjük drukkereinknek az elmúlt idénybeli és persze a niksicsi biztatást. Minden, szurkolók által megtett kilométer a csapat elismerése" – mondta a szerdai sajtótájékoztatón a nigériai Patrick Ikenne-King, aki hozzátette: lehet, hogy eleinte hiányzott az együttesből a nyáron távozó Leandro Martínez és Davide Lanzafame, de sikerre éhes fiatalok kerültek a helyükre, akik már a múlt heti meccsen bizonyítottak.

Marco Rossi vezetőedző arról beszélt, hogy azt szeretné, ha a gárdája jobban futballozna, mint idegenben tette, mert állandó fejlődést akar látni. Megjegyezte továbbá, hogy két olyan játékosa is lehetőséget kap majd a találkozón, aki eddig kevesebbet szerepelt.

A Budapest Honvéd csütörtökön 20.30-tól fogadja a Cselik Niksicset, a mérkőzést élőben közvetíti az m1. A kispestiek a következő körben vélhetően a Vojvodinával kerülnek szembe, ugyanis a szerb csapat szintén háromgólos előnyre tett szert a máltai Hibernians vendégeként.Patrick Ikenne-King, aki hozzátette: lehet, hogy eleinte hiányzott az együttesből a nyáron távozó Leandro Martínez és Davide Lanzafame, de sikerre éhes fiatalok kerültek a helyükre, akik már a múlt heti meccsen bizonyítottak.

Marco Rossi vezetőedző arról beszélt, hogy azt szeretné, ha a gárdája jobban futballozna, mint idegenben tette, mert állandó fejlődést akar látni. Megjegyezte továbbá, hogy két olyan játékosa is lehetőséget kap majd a találkozón, aki eddig kevesebbet szerepelt.

A Budapest Honvéd csütörtökön 20.30-tól fogadja a Cselik Niksicset, a mérkőzést élőben közvetíti az m1. A kispestiek a következő körben vélhetően a Vojvodinával kerülnek szembe, ugyanis a szerb csapat szintén háromgólos előnyre tett szert a máltai Hibernians vendégeként.

Legfrissebb hírek

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
2025.10.24. 10:50

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
2025.10.24. 10:01

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
2025.10.24. 08:49
Ezek is érdekelhetik