El: Az idegenben szerzett gól sokat számíthat - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.17. 19:23
null
Sok az új arc Debrecenben, de a Strömsgodset ellen a továbbjutás a cél (Fotó: Szabó Miklós)
Csütörtökön a Debreceni VSC NB I-es labdarúgócsapata is megkezdi szereplését a nemzetközi porondon: a Loki játékosainak az Európa-liga selejtezőjének második körében a norvég Strömsgodset műfüves pályáján van jelenésük. Kondás Elemér vezetőedző szerint az idegenben elért találat sokat érhet.


„Jó csapatnak tartom a Strömsgodsetet, láttam játszani – idézi a Debrecen hivatalos honlapja Kondás Elemért. – Remekül futballozik, sok jó játékosa van. Nehéz ellenfél vár ránk, de a párharc két mérkőzésből áll, és ezen a két meccsen szeretnénk kiharcolni a továbbjutást. A csapat még formálódik, hiszen több új játékos került Debrecenbe, de azért igazoltak ide, mert jó futballisták és bízunk abban, hogy segíteni tudják a csapatot. Szeretnénk gólt lőni, az idegenben szerzett találat mindig sokat számít, ha pedig nyerni tudnánk, az kifejezetten jó lenne.”

Máté Péter, a hajdúsági együttes védője a Debrecen saját játékában bízik.

„Nehéz mérkőzés lesz, a Strömsgodset jó csapat, de azt gondolom, mi is azok vagyunk. A norvégok nem statikus játékot játszanak, s ha minden összejön, akkor jó meccs kerekedhet ki. Remélem, a DVSC kerül ki győztesen a párharcból. A műfű jó minőségűnek tűnik, szerintem nem lesz gond számunkra. Ha a sokpasszos, sokfutásos játékot ráerőltetjük az ellenfélre, akkor nem lehet baj” – vélekedett Máté Péter.

A Debrecen csütörtökön 19 órától csap össze norvég ellenfelével az El-ben.
Legfrissebb hírek

A Győr a Bajnokok Ligájában is könnyedén győzött Debrecenben

Kézilabda
16 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
2025.10.24. 10:50
Ezek is érdekelhetik