El: Biztos lesznek bekiabálások a visszavágón - Kovács P.

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 12:40
Kovács Péter, a norvég Strömsgodset magyar támadója elmondta, furcsa volt számára, hogy magyar hangokat is hallott a pályán a DVSC elleni Európa-liga-selejtezőn, és úgy véli, lesznek bekiabálások a szurkolóktól a nyíregyházi visszavágón, de ezzel nincs mit tenni. A csatár szerint jó esélyük van a továbbjutásra a 2–2-es döntetlen után.

„Furcsa volt magyar hangokat hallani a pályán, de igyekeztem ezt kikapcsolni és a játékra összpontosítani – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Kovács Péter. – Egy jól futballozó Debrecen ellen eseménydús mérkőzést játszottunk. Az első félidőben sajnos nem nyújtottunk jó teljesítményt, nagyon lassúnak bizonyultunk. Szerencsénk volt, hogy nem rúgott több gólt a Debrecen, hiszen kétszer a kapufát is eltalálta. A szünet után már sokkal jobban játszottunk, egyenlíteni tudtunk, de összehoztunk egy felesleges tizenegyest. A végén meglett az iksz, ami valamennyire növeli az esélyeinket, de így is nagyon nehéz lesz a visszavágó. Kilencven percünk van, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. Úgy érzem, jó esélyünk van ott is gólt szerezni, és remélem, ezúttal is jó meccset láthatnak majd a szurkolók. Várom már, hiszen régen voltam Magyarországon. Biztos lesznek bekiabálások a szurkolók részéről, most is voltak, de ez hozzátartozik egy labdarúgó életéhez, együtt kell vele élni. Ugyan itthon műfüvön játszunk, de Norvégiában minden második héten rendes pályán futballozunk, tehát hozzá vagyunk szokva. Nem tudom, milyen állapotban van a nyíregyházi stadion gyepszőnyege, de szerintem nem lesz gond vele.”

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
9 órája

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Angyal Dániel: Csodaszámba ment volna, ha megnyerjük a világbajnokságot

Vizes vb 2025
2025.07.24. 20:05

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Sergio Navarro: Azért jöttem, hogy eredménye legyen a munkámnak

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:10
Ezek is érdekelhetik