DVSC: Ha így játszunk otthon is, nem lehet baj - Sidibe

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 15:07
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva 2–2-es döntetlent ért el a Strömsgodset otthonában az Európa-liga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén. Ibrahima Sidibe, a debreceniek duplázó támadója csapata honlapjának elmondta: sokat érhet még a visszavágón az idegenben lőtt két gól.

„Úgy gondolom, jól játszottunk, nagyon egységesek voltunk, sok helyzetet kidolgoztunk. Megszereztük a vezetést, és még utána is több nagy lehetőségünk volt a gólszerzésre, különösen az első félidőben. Sajnálom, hogy a végén egyenlíteni tudott a Strömsgodset, ott kihagytunk egy pillanatra, és azonnal büntetett az ellenfél, de azt mondom, még így is szép eredményt értünk el. Az idegenben lőtt két gól sokat számíthat, ha hazai pályán sikerülne vezetést szereznünk, akkor nekik már kettőt kellene lőni. Ha úgy játszunk, mint most, akkor nem lehet baj, de nagyon fontos, hogy végig mindenki koncentráljon. Örülök a két gólomnak, de azt sajnálom, hogy a többi lehetőségem kimaradt” – mondta Sidibe a dvsc.hu-nak.Sidibe a dvsc.hu-nak.

A debreceniek csütörtökön 20.30 órakor fogadják a norvég csapatot a visszavágón. Ha a DVSC a második fordulóból továbbjut, a cseh Jabloneccel találkozik.

Legfrissebb hírek

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
21 órája

Ötvenedik alkalommal rendezik meg a salakmotoros Debrecen Nagydíjat augusztus 20-án

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 15:53

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Ez nem Gyollai napja volt – tizenegyesgóllal maradt ismét pont nélkül az újonc az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 21:55
Ezek is érdekelhetik