Videoton: Sándor eltiltása miatt sem szerepelhet az El-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 09:48
Mint arról már beszámoltunk, a Videoton tegnap közzétette az Európa-ligára benevezett keretét, amelyben nem szerepel a szaúdi kölcsönből visszatérő Sándor György. Ennek okairól a játékos menedzserénél, Filipovics Vladannál érdeklődtünk.

„Sándor Györgynek június 30-ig szólt a kölcsönszerződése a szaúdi al-Ittihadnál, ezért nem tudta őt nevezni a Videoton az Európa-ligára. Utólag pedig azért nem fogják benevezni az első fordulóra, mert az előző szezonból még van egy hárommeccses eltiltása, amely miatt amúgy sem szerepelhetne" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Sándor György menedzsere, Filipovics Vladan.

A kölcsönadásból Fehérvárra visszatérő középpályásnak – akit az El-ben decemberben kiállítottak a Sporting elleni meccsen, innen datálódik a büntetése – egyébként még nem dőlt el a jövője, mert megfelelő ajánlat esetén elképzelhető, hogy végleg távozik. Amennyiben Sándor marad, és a Videoton az El-selejtező 1. fordulójában túljut a montenegrói FK Mladoszt Podgoricán, akkor később a klub még nevezheti őt a sorozatra.

 

Legfrissebb hírek

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
18 órája

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 órája

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
22 órája

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:10

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22
Ezek is érdekelhetik