El: svéd játékvezető a Videoton és a Honvéd meccsén is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.26. 17:22
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében svéd játékvezetői csapat működik közre a Videoton és a Bp. Honvéd csapatának Európa-liga-mérkőzésén.
A Videoton Mladoszt Podgorica elleni összecsapásán a svéd Andreas Ekberg fújja a sípot. A 28 éves malmői rendőr 2009 óta vezet hazája élvonalában, januárban lett FIFA-kerettag, és ez élete első nemzetközi kupamérkőzése, korábbról két U19-es Eb-selejtezője van.

A Honvéd a Cselik Niksics otthonában lép pályára, és ennek a meccsnek is svéd játékvezetője lesz. Martin Strömbergsson 36 éves tanárember, és Ekberghez hasonlóan 2009 óta élvonalbeli kerettag. A FIFA-keretbe viszont már 2011-ben odakerült.

Martin Strömbergsson bátyja, Markus korábban szintén FIFA-játékvezető volt, de munkahelyi elfoglaltsága miatt már csak a hazai bajnokságban működik közre.

Magyar játékvezető is lesz az első forduló odavágóin, Németh Ádám Izlandon vezet, ahol az ÍBV a feröeri HB Tórshavnt fogadja.

Mindegyik mérkőzést július 4-én rendezik.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50
Ezek is érdekelhetik