El: nyolc öltéssel varrták össze a Fener védőjének arcát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.03. 15:07
Mint ismert, az Európa-liga elődöntőjében a Benfica hazai pályán 3–1-re legyőzte a Fenerbachét, így kiharcolta a finálét. A mérkőzés során a vendégek játékosát, Gökhan Gönült le kellett cserélni, miután Gaitán fejbe rúgta.
A török játékost éjszakára benntartották a kórházban, nyolc öltéssel kellett összevarrni az arcát, de ma már a csapattársakkal együtt tért vissza Isztambulba. Meg nem erősített hírek szerint arccsonttörést szenvedett, és hét foga bánta az ütközést.„Nagy csalódás az eredmény – mondta Moussa Sow, a Fenerbahce támadója. – Tudtuk, hogy nagyon, nagyon nehéz lesz a nagyszerű Benfica ellen. Mindannyian nagyon szomorúak vagyunk, hogy nem sikerült bejutni a döntőbe, de remélem, ennek a tanulságai még jobb eredményekre vezetnek minket a jövőben.”

„Egy egynél sok dologról álmodoztunk. Két gól kellett nekik a továbbjutáshoz, de nagyon behúzódtunk, és tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz egy olyan jól támadó csapat ellen, mint a Benfica. Ellenfelünk nagyon jól játszott, ez sajnálatos számunkra. Az első meccsen nyújtott teljesítményünket is okolhatjuk a kiesésért, azon a találkozón több lehetőségünk volt, a kapufát is eltaláltuk, de ilyen a futball, ilyen a sors.”

„Hogy a Chelsea-t erősebbnek gondolom-e a Benficánál? Nem, szerintem a Benfica nagyon jó csapat, és nagyszerű döntőt várok.”
Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14
Ezek is érdekelhetik