El: „A Benficának minden esélye megvan a Chelsea legyőzésére”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.14. 19:21
Szerda este a labdarúgó Európa-liga fináléjában a portugál Benfica a 2012-es Bajnokok Ligája-győztes Chelsea-vel csap össze. A portugálok vezetőedzője, Jorge Jesus szerint – bár az angol gárda számít esélyesnek –, csapatának minden esélye megvan a győzelemre.

„Az elmúlt évek eredményei alapján, jogosan lehet a Chelsea-t megjelölni a szerdai összecsapás esélyeseként, de egy döntő, az döntő és a Benficának minden esélye megvan, hogy győztesen hagyja el a pályát holnap este. Véleményem szerint az El két legjobb csapata jutott be a fináléba" – így Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője.

Játékosai hasonlóan bizakodóak.

„Ez a Chelsea már nem olyan, mint az egy évvel ezelőtti. Fiatalabb lett a csapat, s most már nincs kimondott húzóember. Ráadásul más stílusban futballoznak. Nem véletlenül jutottak be a döntőbe. Nyilván, Lampard kiváló játékos, aki el tud dönteni egy-egy meccset, de a Chelsea csapatként erős, mindenkire oda kell figyelnünk. A döntő rendkívül különleges, de nem gondolom, hogy rendkívül ideges lennék. Izgatott igen, de nem ideges, játszottam már fontos meccseken" – mondta Ola John, a Benfica játékosa.

„Jól felkészültünk, a szombati Porto elleni zakó óta teljes mértékben erre a mérkőzésre koncentráltunk. Előre tekintünk, nem pedig vissza. Egész idényben fantasztikus volt a hangulat az öltözőben, büszke vagyok, hogy részese lehettem. Történelmet írhatunk egy olyan nagy klub játékosaiként, mint a Benfica. Megérdemeljük ezt a sikert, az elmúlt években rengeteget fejlődtünk minden téren" – vélekedett a brazil Luisao, a portugál gárda csapatkapitánya.

A két csapat szerda este 20.45-től az Amszterdam Arénában csap össze az Európa-liga döntőjében.

Legfrissebb hírek

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
2025.05.30. 18:04

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik