Tottenham: elhagyta a kórházat a Rómában megkéselt szurkoló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.03. 22:33
Kiengedték a kórházból azt a Tottenham Hotspur-drukkert, akit november 22-én megkéselt két AS Roma-szurkoló az angol labdarúgócsapat Lazio elleni Európa-liga-mérkőzése előtt.


Ashley Mills hétfői távozásakor úgy fogalmazott a San Camillo kórház kijáratánál, hogy reményei szerint hamarosan minden visszatér a megszokott kerékvágásba az életében. Az incidensről ugyanakkor nem kívánt beszélni, csak annyit mondott, hogy szerencsére a lába sokat javult, és jelenleg csak ez számít.
Ashley Mills hétfői távozásakor úgy fogalmazott a San Camillo kórház kijáratánál, hogy reményei szerint hamarosan minden visszatér a megszokott kerékvágásba az életében. Az incidensről ugyanakkor nem kívánt beszélni, csak annyit mondott, hogy szerencsére a lába sokat javult, és jelenleg csak ez számít.

Az olasz főváros rendőrségének jelentése szerint a stadionokból kitiltott két gyanúsított jelenleg is őrizetben van, de az eredeti vádat, amely gyilkossági kísérletet állapított meg, súlyos testi sértésre változtatták. Az eset során 50 Roma-szimpatizáns támadt rá a Tottenham rajongóira egy helyi bárban.

Az összecsapásban heten sérültek meg, közülük a legsúlyosabban Mills, akinek a combjában átszúrták az artériát.

Legfrissebb hírek

A Lazio legyőzésével a tabella élére ugrott az Internazionale

Olasz labdarúgás
15 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04

Dibusz: A Ludogorec ellen várható el leginkább, hogy győztesen hagyjuk el a pályát

Európa-liga
2025.11.06. 13:32
Ezek is érdekelhetik