El: Köteles bizonyító akciója a Videoton segítségére lehet

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 12:37
Az előrejelzések szerint a sérüléséből felépülő Köteles László védi a Genk kapuját csütörtökön a Basel elleni labdarúgó Európa-liga-mérkőzésen. A magyar kapus ki akarja használni a lehetőséget a bizonyításra, márpedig jó genki szereplés a Videoton segítségére lehet.

„Nem méricskélem az esélyeimet, egyszerűen csak szeretném megmutatni az edzőnknek, hogy bármikor számíthat rám" – mondta Köteles, aki szeptemberben megsérült, és felépülése után egyelőre nem tudta visszaszerezni kezdőcsapatbeli helyét Kristof Van Houttól.

„Több mint százhúsz élvonalbeli meccs van mögöttem, védtem a Bajnokok Ligájában is, úgyhogy a Basel elleni mérkőzés nem okoz számomra különösebb stresszt. Még ha veszítünk, akkor is továbbjutunk" – idézi a Het Belang van Limburg a súlyos bokasérülést kikúráló magyar kapust.

A G-csoportban a második továbbjutó hely még kiadó: a Baselnek a döntetlen is elég Genkben a 32 közé jutáshoz, de ha Köteles csapata nyer, akkor a Videoton ugrik a második helyre, feltéve, hogy a másik csütörtöki találkozón Lisszabonban legyőzi a Sportingot.

Legfrissebb hírek

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20
Ezek is érdekelhetik