El, A-csoport: hiába a Young Boys-siker, a Liverpool is nyert

Vágólapra másolva!
2012.12.06. 20:55
A labdarúgó Európa-liga A-csoportjának 6. (záró) fordulójában a Liverpool idegenben legyőzte az olasz Udinesét, és továbbjutott elsőként, míg a svájci Young Boys hiába nyert 3–1-re a már továbbjutó orosz Anzsi Mahacskala ellen, kiesett.

Udinese (olasz)–Liverpool (angol)

Azzal a tudattal lépett pályára a Liverpool, hogy a másik mérkőzéstől függetlenül akkor tudhatja magát biztosan továbbjutónak, ha idegenben legyőzi a Udinesét, amely Angliában 3–2-re megverte Steven Gerrardékat.

A mérkőzés elei kiegyenlített játékot követően a 22. percben egy pontrúgásnak köszönhetően vezetést szerzett a Liverpool: a bal oldali szögletet követően Luis Suárez fejelhetett a kapu felé, a labdát végül Suso tálalta Jordan Henderson elé, aki kilőtte a kapu jobb sarkát.

A második félidőben becsülettel próbálkozott a hazai együttes, de a nagy gólszerzési lehetőségek a vendégek előtt adódtak, ám Henderson és Suárez is hibázott. A 79. percben Giovanni Pasquale megkapta második sárga lapját is, így a hátrányban futballozó olaszok tíz emberre fogyatkoztak.

A végén még Antonio Di Natale kiejthette volna az angolokat, de nagy helyzetben hibázott, így a Liverpool csoportelsőként léphetett tovább.

Young Boys (svájci)–Anzsi Mahacskala (orosz)

A már biztos továbbjutó oroszok nem éppen tartalékosan álltak fel (Samuel Eto'o és Lacina Traoré is a kezdők között kapott helyet), ennek ellenére a 38. percben Gonzalo Zárate révén a hazaiak szereztek vezetést. Nem sokáig örülhettek a svájciak, ugyanis a félidő vége előtt, a hosszabbításban Odil Ahmedov egalizálta az eredményt.

A második játékrész 52. percében újra megszerezte a vezetést a Young Boys, Moreno Costanzo volt eredményes. A folytatásban Traoré nehéz helyzetbe hozta az Anzsit, második sárgája után ugyanis a tíz emberre fogyatkozó vendégekben már nem maradt a végére átütőerő.

A 91. percben még Alexander González tovább növelte a hazaiak előnyét, ám a Liverpool győzelme miatt sikere ellenére kiesett a Young Boys.

EURÓPA-LIGA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Young Boys (svájci)–Anzsi Mahacskala (orosz) 3–1 (1–1)
Gólszerző: G. Zárate (38.), Costanzo (52.), González (91.), ill. Ahmetov (45+2.)
Kiállítva: L. Traoré (69.)
Udinese (olasz)–Liverpool (angol) 0–1 (0–1)
Gólszerző: Henderson (23.)
Kiállítva: Pasquale (79.)

 

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Liverpool 6 3 1 2 11–9 2 10
2. Anzsi Mahacskala 6 3 1 2 7–5 2 10
3. Young Boys 6 3 1 2 14–13 1 10
4. Udinese 6 1 1 4 7–12 –5 4
Legfrissebb hírek

Lesimázta az azerieket női válogatottunk az Európa-liga nyitányán

Röplabda
2025.05.30. 18:04

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Postecoglou: A harmadik évad mindig jobb a másodiknál – videó

Angol labdarúgás
2025.05.23. 23:06

Adama Traoré bombagólja is bekerült az Európa-liga-idény legszebb találatai közé – videó

Európa-liga
2025.05.23. 07:51

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18

Ruben Amorim: Jobbak voltunk, mint a Spurs, de nem tudtunk gólt szerezni

Európa-liga
2025.05.22. 08:48
Ezek is érdekelhetik