Vidi: Masszív, feljövőben lévő együttes a Genk - Juhász

Vágólapra másolva!
2012.11.20. 09:10
Juhász Roland, a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anderlecht középhátvédje testközelből ismeri a Videoton csütörtöki Európa-liga-ellenfelét, a Genket. A magyar válogatott védő szerint a flamandok nem a támadófutballra fognak berendezkedni Székesfehérváron.

„A Genk szezonja kicsit döcögősen indult, volt némi változás a csapatnál az elmúlt szezonhoz képest, kellett egy kis idő számukra, de mára kiegyenesedtek, és azt kell hogy mondjam, egy feljövőben lévő gárdáról beszélünk. Inkább hazai pályán erős, ezt jól mutatta az első mérkőzés is. Masszív együttes, amely támadófutballt játszik" – nyilatkozta Juhász Roland a vidi.hu-nak. Juhász Roland a vidi.hu-nak.

„Ebben azért már nem vagyok biztos – felelte a 29 esztendős védő arra a kérdésre, hogy a Genk csütörtökön is a támadófutballra helyezi-e a hangsúlyt. – Eleve nem gondolom, hogy a Vidi hazai pályán kizárólag a védekezésre koncentrálna, hiszen három ponttal már továbbjuthat. A genkiekkel kapcsolatban pedig még azt is el tudom képzelni, hogy abban bíznak, az utolsó fordulóban, hazai pályán mindenképpen kiharcolják majd a továbbjutást. Persze biztos, hogy a belgák nagyon motiváltak lesznek, szóval jó kis meccsre számítok. Az első meccs kimenetele nem tükrözi hűen a valóságot. A lelátóról figyeltem azt a találkozót, egyáltalán nem volt az olyan sima, mint amit a végeredmény mutatott. A Vidi pedig azóta már a csoportkörbeli első két hazai mérkőzésén mindenki számára egyértelművé tette, hogy otthonában nagyon erős, félelmetes ellenfél."

Juhász kitért a Videoton védekezésére is: „Nem beszélnék a védelem kiemelkedő szerepéről, hiszen a csapat minden játékosának nagyon fontos szerepe van a védekezésben. A Vidi nagyon szervezett gárda, ahol mindenki tudja, hol a helye, és mindenki besegít a védekezésbe. Csak így lehetséges, hogy a genki mérkőzéstől eltekintve alig kapnak gólt, pedig az Európa-ligáról, azaz nem akármilyen sorozatról van szó. Figyelemre méltó, mennyire szervezett az együttes, mindenki védekezik, és mindenki támad, ha a helyzet úgy kívánja. Természetesen szükség van négy jó védőre is, márpedig Paulo Sousa vezetőedző sok jó hátvédet hozott a klubhoz, nyugodtan válogathat közülük."

A 75-szörös válogatott futballista hozzátette, a Genk nagyon jó csapat, de a védelme sebezhető, így bizakodó az összecsapást illetően.

Legfrissebb hírek

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
6 órája

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
12 órája

Bejelentették Szalai Attila érkezését; a Chelsea-től igazol az Arsenal – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
22 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
23 órája

Gól nélküli döntetlent játszott a Paks a Kolozsvárral az Európa-liga-selejtezőn

Európa-liga
Tegnap, 20:55

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
Tegnap, 17:51
Ezek is érdekelhetik