El: a Sporting-játékosok szerint nem Sá Pinto a bűnös

Vágólapra másolva!
2012.10.04. 22:41
A Videoton a labdarúgó Európa-liga csoportkörének második fordulójában 3–0-ra legyőzte hazai pályán a Sportingot. A találkozó után a megszólaló Sporting-játékosok elmondták: a vereség közös felelősség, nem az edző, Ricardo Sá Pinto hibája.

„Borzalmas ez az eredmény. Kezdeményezően nyitottuk a találkozót, aztán az ellenfél kontrázott, gólokat szerzett és padlóra küldött minket. Szomorúak vagyunk, de tovább kell lépnünk, a csapatban van erő, még akkor is, ha az eredmény ma ezt nem mutatta meg – mondta az A Bola című portugál lapnak André Martins, aki szerint Sá Pinto továbbra is alkalmas a csapat irányítására. – Továbbra is bízunk benne. Nem Sá Pinto hibája az eredmény, mi voltunk a pályán, és mi játszottunk.”André Martins, aki szerint Sá Pinto továbbra is alkalmas a csapat irányítására. – Továbbra is bízunk benne. Nem Sá Pinto hibája az eredmény, mi voltunk a pályán, és mi játszottunk.”

Hasonló véleményen volt Fito Rinaudo is, akit fél óra elteltével csapatkapitány létére lecserélt edzője. „Rossz esténk volt. Nincs sok magyarázat a történtekre. Mindannyiunknak megvan a felelőssége a vereségben, és nem az edző a hibás. Nem zuhanhatunk magunkba, mert vasárnap olyan mérkőzés vár ránk, amelyet meg kell nyerni” – utalt a Porto elleni hét végi rangadóra az argentin játékos.

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
1 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
7 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
8 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
18 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik