El: A magyar foci számára is fontos ez a siker - Sousa

Vágólapra másolva!
2012.08.09. 22:47
Ahogy arról beszámoltunk, a Videoton labdarúgócsapata ma este 3–0-ra nyert a belga Gent otthonában, így 4–0-s összesítéssel bejutott az Európa-liga playoffkörébe.

„Megérdemelten jutottunk tovább, és nem csak azért, mert sokszor bevettük a Gent kapuját. Az elején ugyan nagyon nehéz perceket okozott nekünk a belga csapat, mi azonban elég erősek voltunk ahhoz, hogy kivárjuk, amíg eljön a mi időnk, a helyzeteinket pedig jól ki is használtuk. Nagyon egységes csapat a miénk, a játékosok hatalmas szívvel küzdenek mindig, és pontosan tudják, hogy egy adott mérkőzés során a nehezebb időszakokon hogy jussanak túl” – mondta Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak.Paulo Sousa, a Videoton portugál vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak.

„A mai győzelem nemcsak a Videoton FC, hanem az egész magyar labdarúgás számára is nagyon fontos eredmény. A szurkolóknak, akik elkísértek minket, ismét nagy köszönettel tartozunk, és azoknak is köszönjük a támogatást, akik szerettek volna itt lenni, de valamilyen okból kifolyólag nem tudtak minket elkísérni, és otthonról szorítottak értünk. Vasárnap a Honvéd elleni mérkőzésre várunk mindenkit, hogy megünnepeljük, hogy ez a közös álmunk valóra vált” – tette hozzá Sousa.

Az ellenfél szakvezetője, a norvég Trond Sollied elismerte a Videoton teljesítményét.

„A futballban az nyer, aki gólt rúg. Nekünk is voltak a mérkőzés elején helyzeteink, azonban egyet sem tudtunk berúgni. Fiatal és tehetséges csapat a miénk, de még nem állunk készen az európai porondra. Gratulálok a Videotonnak!” – összegzett a Gent vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
4 órája

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
5 órája

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
8 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
22 órája

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
Tegnap, 10:29

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
Tegnap, 9:22

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
Tegnap, 8:50

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
2025.07.08. 12:09
Ezek is érdekelhetik