Sousa: Legalább annyi kell, mint Pozsonyban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.25. 21:12
Kemény párharcra számít, de természetesen tovább akar jutni csapatával Paulo Sousa, a Videoton FC labdarúgócsapatának vezetőedzője, akinek tanítványai csütörtökön a Slovan Bratislava ellen lépnek pályára az Európa-liga-selejtező 2. fordulójának visszavágóján.

„Ez nagyon nehéz párharc, különösen az egy eggyel végződött pozsonyi meccs ismeretében” – mondta szerdai sajtótájékoztatóján a portugál szakember, aki gratulált a Debrecennek is, hozzátéve, reméli, hogy játékosainak plusz motivációt ad a hajdúságiak továbbjutása a Bajnokok Ligája-selejtezőben.

„A csapattól a pozsonyihoz hasonló vagy annál jobb teljesítményt várok. A Slovan játékosai könnyed győzelemre számítanak, de tévedhetnek, mert mi el akarjuk érni céljainkat, azaz tovább szeretnénk jutni.”

Sousa hozzátette, a Slovantól agresszív játékra számít, de szerinte az a lényeg, hogy saját rendszerüket játszva, egyénileg és csapatszinten is túlszárnyalják az ellenfelet. A portugál szakember abban biztos, hogy a stadion atmoszférája a fehérváriakat fogja segíteni.

„Úgy érzem, ötven százalék esélyünk van a Videoton ellen. A keretben nincs változás, ugyanazok a játékosok alkotják, mint az első összecsapáson” – mondta Vladimír Weiss, a pozsonyiak vezetőedzője.

„Azon vagyunk, hogy megnyerjük a csütörtöki meccset, és boldogan térjünk haza” – tette hozzá Marko Milinkovic, a Slovan csapatkapitánya.

A Videoton–Slovan Bratislava találkozó 20.30 órakor kezdődik Székesfehérváron, a Sóstói Stadionban, a mérkőzést az m2 élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
22 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40
Ezek is érdekelhetik