El: újabb cseh játékosokkal erősített az MTK ellenfele

Vágólapra másolva!
2012.07.10. 21:54
Az Európa-liga első selejtezőkörében az MTK ellen szereplő szlovákiai Senica két új játékos szerződtetését jelentette be kedden. Adam Váradi és Václav Koutny egyaránt a cseh Sigma Olomouctól érkezett kölcsönbe.

A labdarúgók az MTK ellen debütáló edző, Zdenek Psotka külön kérésére érkeztek a csapathoz, ráadásul a szakember jól ismerheti őket, hiszen Olmützben az előző szezonban még az ő keze alatt szerepeltek.

A 27 éves Váradi csatárként szerepeltethető, korábban rendszeresen játszott a cseh U19-es és U21-es válogatottban, míg Koutny középső védőként bevethető. A két új játékos érkezésével egyébként már egy kezdőcsapatnyi cseh játékos található a szeniceiek keretében.

Az MTK és a Senica múlt héten 1–1-es döntetlent játszott egymással Budapesten, a visszavágót csütörtökön 19.30 órától rendezik Szlovákiában.

Legfrissebb hírek

A Gyirmót elbúcsúztatta a vármegyei riválist a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
3 órája

Kiderült, mikor és hol sorsolják ki a 2026-os világbajnokság csoportjait

Foci vb 2026
Tegnap, 20:41

Both József: Az utánpótlás-nevelés olyan volt nekem, mint az álom

Utánpótlássport
Tegnap, 18:51

Labdarúgás: megkezdték a felkészülést az Eb-selejtezőre az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:23

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 22:16

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 21:54

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

Pesics és Csirkovics távozhat, két csatár is célkeresztben a Fradinál – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 11:32
Ezek is érdekelhetik