El: a Flamurtari edzője 50 százalék esélyt ad csapatának

Vágólapra másolva!
2012.07.05. 18:05
Ma este 20.30 órás kezdéssel az albán Flamurtari Vlorë vendégeként megkezdi szereplését a labdarúgó Európa-ligában a Budapest Honvéd. A hazai csapat edzője bizakodó a szezon első fellépése előtt.
A Flamurtari vezetőedzője, Shkëlqim Muca szerint együttese felkészülése jól sikerült a szomszédos Macedóniában, ahol a négy felkészülési mérkőzéséből hármat megnyert együttese, és reméli, hogy a Honvéd elleni mérkőzésen is kijön a jó forma. „Kemény ellenfelekkel készültünk a mai meccsre – idézi az edző szavait az albania-sport.com. – Nagyon keveset tudunk az ellenfélről, de a begyűjtött információk alapján ötven-ötven százalékot adok mindkét csapatnak a továbbjutásra.”Ez a tizedik alkalom, hogy a Flamurtari indulhat az európai kupákban, és eddig mindössze kétszer jutott tovább az első párharcából, egy éve ugyanakkor sikerrel vette az El első körét, és búcsúztatta a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát, majd a cseh Jablonec ellen bukott el.A 20.30 órakor kezdődő összecsapásról a Nemzeti Sport Online-on élő, szöveges tudósítást olvashat!
Legfrissebb hírek

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
10 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
11 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
Tegnap, 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
Tegnap, 9:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik