El: Esetünkben bravúr lenne a pontszerzés - Kabát Péter

Vágólapra másolva!
2010.12.01. 12:19
A Metaliszt Harkiv elleni első, 5–0-ra elveszített Európa-liga-meccsen kiállított Kabát Péter a Hajdú Online-nak nyilatkozva elmondta, a mai idegenbeli meccsen bravúr lenne a pontszerzés a Lokinak.

„Nincs bennem dac az ukránokkal szemben, mert a saját hibám miatt kellett idő előtt elhagynom a pályát, noha semmiféle szándékosság nem volt a mozdulatban – mondta Kabát Péter a Hajdú Online-nak. – A játékvezető tovább is engedte a mérkőzést, de a gólbíró jelzésére aztán felmutatta a piros lapot. Amennyiben lehetőséget kapok, próbálok majd úgy futballozni, hogy meggyűljön a bajuk velem a harkiviaknak."Hajdú Online-nak. – A játékvezető tovább is engedte a mérkőzést, de a gólbíró jelzésére aztán felmutatta a piros lapot. Amennyiben lehetőséget kapok, próbálok majd úgy futballozni, hogy meggyűljön a bajuk velem a harkiviaknak."

„Abból a szempontból viszont van bennem bizonyítási vágy, hogy az itthoni Metaliszt-meccs után kétmeccses eltiltást kaptam, Eindhovenbe pedig betegség miatt nem tudtam elutazni. Ha így nézzük, akkor számomra csak most kezdődik az Európa-liga csoportköre. Semmi újat nem mondok azzal, hogy a Metaliszt nagyon jó csapat, ezt sajnos Budapesten a saját bőrünkön tapasztalhattuk. Jól passzoló, kombinatív futballt játszó gárda, tele jobbnál jobb brazil spílerekkel, ez azért nem a mi esélyeinket növeli... Ha a Harkiv nyer ellenünk, akkor szinte biztosan továbbjut a kvartettből, ennek megfelelően nekünk jönnek majd, ebben biztos vagyok. Az elejét kellene átvészelnünk kapott gól nélkül, ha meg tudjuk tartani a labdát, és fegyelmezettek leszünk, akkor több esélyünk van a sikerre. Úgy gondolom esetünkben a pontszerzés bravúr lenne, de ennek reményében lépünk pályára" – tette hozzá a támadó.

A Metaliszt–Debrecen találkozót a Story Tv4 élőben közvetíti szerdán 19 órától!

 

Legfrissebb hírek

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
14 órája

Postecoglou: Miért csak a gyenge formában lévő csapatok jutottak a döntőbe?

Európa-liga
16 órája

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
21 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24
Ezek is érdekelhetik