Európa-liga: A döntetlenre rászolgáltunk volna - Herczeg András

Vágólapra másolva!
2010.09.30. 22:29
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata egygólos vereséget szenvedett Genovában az olasz Sampdoria vendégeként az Európa-liga csoportkörének második fordulójában. A találkozót eldöntő egyetlen találatot Giampaolo Pazzini büntetőből szerezte a 18. percben. A hajdúságiak szakvezetője, Herczeg András úgy véli: méltó ellenfelei voltak az olasz együttesnek, és a döntetlenre, valamint az azért járó egy pontra rászolgált csapata.

„Méltó ellenfele voltunk a Sampdoriának – értékelte a találkozót a lefújást követően Herczeg András. – Fegyelmezetten és szervezetten játszottunk, megvoltak a helyzeteink, lövéseink – sajnálom, hogy a félidőben kényszerűségből kellett cserélnem. Lehet, sokan azt gondolják, hogy túlzott önbizalommal mondom, de a döntetlenre rászolgáltunk volna. Mentünk így is becsülettel előre, nem sokkal a vége előtt helyzetünk volt, átlövéssel próbálkoztunk. Ismét csapatként játszottunk, és ez biztató a jövőt illetően. Ebben a meccsben több volt.” Herczeg András. – Fegyelmezetten és szervezetten játszottunk, megvoltak a helyzeteink, lövéseink – sajnálom, hogy a félidőben kényszerűségből kellett cserélnem. Lehet, sokan azt gondolják, hogy túlzott önbizalommal mondom, de a döntetlenre rászolgáltunk volna. Mentünk így is becsülettel előre, nem sokkal a vége előtt helyzetünk volt, átlövéssel próbálkoztunk. Ismét csapatként játszottunk, és ez biztató a jövőt illetően. Ebben a meccsben több volt.”

A mérkőzésről végeredményben döntő 11-esről a szakembernek igen határozott véleménye van.

„Nem volt az! Maradjunk annyiban, hogy érdekes volt a játékvezető működése. A labdarúgók is mondták, sőt a meccs után többen is hívtak, hogy ez bizony nem ért büntetőt. Az olasz csapat játékosa befeküdt Laczkó Zsolt ölébe.”

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
14 órája

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik