A Harkiv-edző szerint Magyarországon értenek a focihoz

Vágólapra másolva!
2010.09.15. 18:20
null
Az utolsó simítások: ismét a Puskás Ferenc Stadion lesz a DVSC hazai pályája a nemzetközi porondon<br />(Fotó: Mirkó István)
Egy nappal a Metaliszt Harkiv elleni Eur&oacute;pa-liga-tal&aacute;lkoz&oacute; előtt nyilv&aacute;nos edz&eacute;st &eacute;s sajt&oacute;t&aacute;j&eacute;koztat&oacute;t tartott a Debrecen a Pusk&aacute;s Ferenc Stadionban. Herczeg Andr&aacute;s, a DVSC klubmenedzsere elmondta, a BL-ben tavaly m&aacute;r bizony&iacute;tott&aacute;k, hogy j&oacute; meccseket tudnak j&aacute;tszani, most az Eur&oacute;pa-lig&aacute;ban pontot is akarnak szerezni.

„A mi klubunknál nagy esemény, hogy a Bajnokok Ligája után az Európa-liga csoportküzdelmeiben is részt vehetünk, erre mi nagyon büszkék vagyunk” – kezdte a sajtótájékoztatót Herczeg András.

SZAVAZÁS

Ön szerint mi lesz a Debrecen–Harkiv El-mérkőzés végeredménye?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A tavalyi évben is mi voltunk a kiscsapat, ezt mi büszkén vállaltuk. A szakértők szerint most is több esélye van a csoport másik három tagjának, mint nekünk. Nekünk a papírformát kell felborítunk, nem megyünk feltartott kezekkel egyik meccsre sem.”

„A Harkiv jelentős játékerőt képvisel, ezt bizonyítja, hogy a 2008–2009-es idényben megnyerte a csoportját az akkori UEFA-kupában.”

„Sokkal koncentráltabban kell játszanunk, mint egy éve a BL-ben. Nemzetközi szinten azonnal megbüntetik, ha nem becsüljük meg a labdát. Ez csak egy dolog a sok közül, számos hasonló dolog van, amire figyelnünk kell. Tavaly is játszottunk nagyon jó mérkőzéseket, remélem, ez az idén is így lesz, de most jó lenne pontot szerezni, esetleg győzni”

Laczkó Zsolt szerint sokat tanultak a tavalyi BL-szereplésből.


„Minden játékos próbál csak a következő mérkőzésre koncentrálni, lehet érezni a játékosok között, hogy ez a találkozó más lesz, mint a többi. Nagyobb a médiaérdeklődés és a felhozatal is.

„Biztos, hogy a pályán nagyobb lesz a tempó, mint egy hazai bajnokin. Valamivel tapasztaltabbak vagyunk, mint tavaly, tudjuk, mi az, amire jobban oda kell figyelnünk.”

 LOKI A TV-BEN
A Debrecen–Metaliszt találkozót a STORY TV4 élőben közvetíti csütörtökön 21.05-től!

Nem sokkal a Debrecen után, a Metaliszt Harkiv is megtartotta sajtótájékoztatóját, valamint nyilvános edzését a csütörtöki Európa-liga-találkozó előtt. Miron Markevics, a Metaliszt Harkiv edzője szerint nem lesz könnyű ellenfél a Debrecen, míg a kapus Vladimir Disljenkovics meglehetősen magabiztos volt a mérkőzés kimenetelét illetően.

„Láttam tavaly a Bajnokok Ligájában a DVSC-t, úgy vélem, erős csapat a Debrecen, és nagyon érdekes mérkőzés vár ránk. A legfontosabb, hogy jól játszunk holnap, másképp nem érhetünk el jó eredményt. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon értenek a futballhoz. Nem mondanám, hogy a Debrecen könnyű ellenfél lesz. Tudjuk, hogy az utóbbi időben uralják a magyar bajnokságot, biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz" – mondta a tréner.

Vladimir Disljenkovics röviden, de annál magabiztosabban nyilatkozott a holnapi mérkőzésről: „Remekül beilleszkedtem a csapatba, amely nagyon jól felkészült, biztos vagyok benne, hogy pontokat szerzünk a holnap esti mérkőzésen.”

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
12 órája

Norvég vendégek Győrben, francia összecsapás előtt a Fradi

Kézilabda
2025.11.08. 10:25

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54
Ezek is érdekelhetik