Halilhodzic: Nem állhatunk meg itt

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 13:36
null
Halilhodzic szerint csapata még a Győrben látottnál is többre képes (fotó: Fuszek Gábor)
Kétgólos vereséget (0–2) szenvedett a Győri ETO labdarúgócsapata az Európa-liga-selejtező rájátszásának első mérkőzésén hazai pályán. Pintér Attila, a vendéglátók szakvezetője a meccs utáni nyilatkozatában mindenekelőtt a buta kapott gólokat említette a kudarc legfőbb okaként.

 

„Megfogott minket az első gól, amelyet buta helyzetből kaptunk – értékelt a lefújást követően Pintér Attila a találkozót közvetítő Digi Tv-nek. – És ezt megfejeltük még egy másodikkal is, amely előtt nem jött a taktikai fault. A második félidőben odatették magukat a játékosaim, próbálkoztak, de amíg ellenfelünk könyörtelenül kihasználta a tőlünk ajándékba kapott lehetőségeket, mi azzal sem tudtunk élni, amit magunknak dolgoztunk ki.”

„A futballhoz szerencse is kell. Az ellenfél feltérképezése jól sikerült, tudtuk, hogy jó játékosokból álló csapat, amely ellen ilyen gyermeteg hibákat ezen a szinten nem lehet elkövetni” – mondta Pintér.

Szasa Sztevanovics nyilatkozatában már igyekezett a zágrábi visszavágóra koncentrálni, és szerinte a győrieknek maradt még némi reményük a továbbjutásra.

„Két teljesen különböző félidő volt a mérkőzésen – jelentette ki a kapus. – Az első játékrész ellenfelünké volt, a másodikban mi irányítottunk. Ők viszont berúgták a helyzeteiket, míg mi kihagytuk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyebb a zágrábiak ellen, mint volt a Montpellier-vel szemben. Ám a párharcnak nincs vége, vár még ránk egy mérkőzés, meg kell próbálnunk fordítani.”

Vahid Halilhodzic, a Dinamo Zagreb vezetőedzője érthetően örült neki, hogy győzelemmel debütált új klubja kispadján. „Sokat dolgoztunk, hogy felkészüljünk, hiszen csak három napja vagyok a csapattal. Tudtuk, hogy erős riválissal állunk szemben, de azt gondolom, megszolgáltuk a győzelmet. Még nem biztos a továbbjutás, mivel a Győr egy nagyon jó francia együttes ellen is győzni tudott” – olvasható az ETO honlapján a tréner meccs utáni reakciója.

A bosnyák szakember a Dinamo Zagreb hivatalos honlapjának is azt hangsúlyozta, hogy még nincs lefutva a párharc. „Nem állhatunk meg itt, ennél jobbak is lehetünk. A fiúk teljesítették, amit az elmúlt napokban a taktikai értekezleteken és a személyes elbeszélgetéseken kértem tőlük, megmutatták, hogy igenis jó közösséget alkotnak. Sokat fejlődtek ezen a héten és a győzelem lendületet adhat ahhoz, hogy még több munkával még előrébb lépjünk.”

EURÓPA-LIGA
 SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS
Győri ETO–Dinamo Zagreb 0–2 (Rukavina 19., 28.)

 

Legfrissebb hírek

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
38 perce

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
6 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
7 órája

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
9 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
2025.06.15. 17:37

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

Sajtóhír: az Újpest helyett a Dinamo Zagrebet választotta a 21 éves horvát szélső

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 10:48
Ezek is érdekelhetik