El-selejtező: Ilyen az igazi csalódás - a Montpellier edzője

Vágólapra másolva!
2010.08.06. 07:30
A Montpellier vezetőedzője, René Girard a Győr elleni hazai 1–0-s vereség és az Európa-liga-búcsú (a magyar csapat 11-esekkel jutott tovább) után elmondta, együttese csütörtökön megtapasztalhatta, milyen az igazi csalódás.

„Harcoltunk, de alulmaradtunk" – kezdte az ETO elleni tegnapi Európa-liga-selejtező értékelését a Montpellier vezetőedzője, René Girard.

„A Győrnek sikerült áttörnie a védelmünkön, gólt szerzett, mi pedig képtelenek voltunk egyenlíteni. A kiesés igazi csalódás számunkra, hiszen már a következő kör előszobájában érezhettük magunkat" – fogalmazott a szakember, aki arra utalt, hogy csapata idegenbeli 1–0-s sikere után kevesen gondolták, a magyar együttesnek Franciaországban valós esélye lesz a továbbjutásra.

„Ahogy az már régóta látszik, ezúttal is hiányzott a kellő agresszivitás a támadójátékunkból, a kapu előtt az utolsó pillanatokban mindig hibáztunk. Nem tehetünk mást, előre kell tekintenünk, nincs idő rágódni a történteken, vasárnap a Bordeaux elleni bajnokin javíthatunk. Úgy érzem, talpra tudunk állni és tanulni fogunk ebből a kudarcból" – tette hozzá René Girard.

Legfrissebb hírek

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Pánik Bukarestben: a drámai fordítás után mentőt hívtak az edzőhöz

Európa-liga
2025.08.08. 14:39

Otthon kapott ki a CFR az El-selejtező harmadik körében; gól nélkül maradtak a görög csapatok

Európa-liga
2025.08.07. 22:30

El-selejtező: idegenben szerzett előnyt a KuPS és a Shelbourne

Európa-liga
2025.08.06. 22:50

El-selejtező: hajrágóllal nyert Máltán a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2025.08.05. 21:00

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
2025.08.02. 14:47
Ezek is érdekelhetik