El-selejtező: Cafú triplával, Szeleznyov a szokásossal jelentkezett

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 21:11
Cafú három góllal segítette továbbjutáshoz a ciprusi Anorthosziszt a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában; a Zöld-foki-szigeteken született támadó a Cercle Bruges kapujába talált be háromszor csütörtök este.

Cafú az első félidő utolsó percében szerezte meg az első gólját, a 60. percben a másodikat, ám ez nem lett volna elég a továbbjutáshoz, mert William Owusu Acheampong révén a Cercle Bruges szépített. Cafú azonban a 87. percben újra betalált, így az Anorthoszisz ünnepelhetett.

Az ugyancsak ciprusi Apollon a 15. perctől emberhátrányban játszott hazai pályán (Szabó Zsolt játékvezető a lengyel Kamil Kosowskinak mutatta fel a piros lapot), hátrányát így is ledolgozta, Igor Sevcsenko idegenben szerzett későbbi gólja azonban így is a vendég Szibir továbbjutását jelentette.

Az ukrán listavezető Dnipro a szünet előtti és utáni pillanatokban szerzett egy-egy góllal ejtette ki szabadkai ellenfelét. Az első gólt Jevgeny Szeleznyov szerezte, aki a legutóbbi öt tétmérkőzésén hatszor talált a kapuba.

A nap folyamán korábban a Galatasaray gólzáporral jutott tovább, az azeri FK Karabah nagy meglepetésre kettős győzelemmel jutott túl a krakkói Wislán, Szabics Imre pedig tizenegyes kiharcolásával járult hozzá a Sturm továbbjutásához.

EURÓPA-LIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
Dnipro (ukrán)–Szpartak Zlatibor Voda (szerb) 2–0
Továbbjutott: a Dnipro, 3–2-es összesítéssel   
Göteborg (svéd)–AZ Alkmaar (holland) 1–0
Tj: az AZ, 2–1-gyel  
Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)–Cercle Bruges (belga) 3–1
Tj: az Anorthoszisz, 3–2-vel   
Apollon Limassol (ciprusi)–Szibir Novoszibirszk (orosz) 2--1
Tj: a Szibir, 2–2-vel, idegenben szerzett góllal  
A nap többi mérkőzésének eredményét folyamatosan közöljük.
Legfrissebb hírek

Wisla után Ciprus, Kiss Tamás napokon belül klubot válthat

Légiósok
3 órája

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26
Ezek is érdekelhetik