El: megtámadták a győri szurkolókat, négyen kórházba kerültek

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 07:58
Ugyan a Montpellier elleni El-selejtezőre két, szurkolókkal teli busz is indult Győrből, a helyszínen csupán egy járgányra való fiatal buzdította a csapatot. Noha mindkét jármű megérkezett a francia városba, a drukkerek fele meglehetősen rosszul járt: az egyik útszéli villamosmegállónál megtámadta őket a helyi kemény mag.

A felbőszült franciák kővel, vassal és féltéglákkal dobálták meg az autóbuszt – a leltár pedig meglehetősen lesújtó volt: négy magyar drukkert kórházba szállítottak, egyet pedig tiltott pirotechnikai eszközök birtoklása miatt letartóztattak.

A győri szurkolók fele így hiába tette meg a hosszú utat, lemaradt az esti találkozóról – a kórházban éjszakázókat az vigasztalhatta, hogy továbbjutott kedvenc csapatuk.   

A két csapat hívei között egy héttel ezelőtt Győrben is volt egy kisebb összecsapás, akkor azonban senki sem szenvedett sérülést.

Legfrissebb hírek

Európa-liga-selejtező: Paks–Kolozsvár

Európa-liga
53 perce

Tóth Barna lesz a gólfelelős a CFR elleni odavágón – kezdőcsapatok

Európa-liga
1 órája

Bevetésre kész a kolozsváriak gólkirálya a Paks ellen

Európa-liga
11 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
Tegnap, 18:22

Böde Dániel előre aláírná az 1–1-et a kolozsváriak ellen

Európa-liga
Tegnap, 10:29

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
Tegnap, 9:22

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
Tegnap, 8:50

Papp Kristóf: Nagyon jó csapat ellen kell bizonyítanunk!

Európa-liga
2025.07.08. 12:09
Ezek is érdekelhetik