El-selejtező: A Maribornál van a lélektani előny - Sebők József

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 13:29
Idegenben kell kiharcolnia a továbbjutást az Európa-liga harmadik selejtezőkörébe a Videotonnak, miután Győrben 1–1-es döntetlent játszott a szlovén NK Mariborral. Sebők József, a ZTE korábbi válogatott csatára játszott a szlovén bajnokságban, és ő latolgatta az esélyeket a fehérváriak hivatalos honlapjának.

„Hogy miben különbözik a szlovén és a magyar bajnokság? Összességében kevesebb néző látogat ki a bajnoki mérkőzésekre, mint Magyarországon, de a szlovén bajnokság két-három meghatározó csapatának meccsein mindig több ezren szurkolnak. A Videoton ellenfele a legnépszerűbb és legeredményesebb csapat Szlovéniában, szlovén szinten rengeteg szurkolójuk van, akik egy-egy nagyobb rangadóra félelmetes hangulatot tudnak varázsolni a 2008-ban átadott gyönyörű maribori stadionban. A stadionavató mérkőzést egyébként épp ellenünk, a Lendva ellen játszották, és 13 000 néző volt jelen azon a találkozón" – mondta a Videoton honlapjának Sebők József.

„Mindent figyelembe véve úgy gondolom, hogy lélektani előnyben van a Maribor, és szerintem körülbelül 8000 szurkoló is kimehet a mérkőzésre, ami szintén nagy segítség lehet nekik, de tartom olyan jó csapatnak a Videotont, hogy képes legyen idegenben is kiharcolni a továbbjutást" – vélekedett Sebők.

Legfrissebb hírek

NB II: a mai vereség után előrehozzák az értékelést a Videotonnál

Labdarúgó NB II
9 órája

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
13 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

A bravúr kapujában – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.11.06. 23:58

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik