Európa-liga: Nem lehetnék büszkébb a csapatomra! - Hodgson

Vágólapra másolva!
2010.05.13. 00:17
Roy Hodgson, a Fulham menedzsere elsősorban az Atlético Madrid csatárduóját méltatta az Európa-liga döntője utáni nyilatkozatában, és elmondta: rendkívül büszke fantasztikus menetelést bemutató csapatára.

„Az Atlético két támadója a meccsen végig remek volt, ezt el kell ismernem. Ugyanakkor jól játszottunk és méltó ellenfelek voltunk" – nyilatkozta.

„Azt hittem én is, hogy tizenegyespárbajban dől el a finálé, ami persze lutri, de ezt simán vállaltam volna. Nagyon csalódott vagyok, hogy a végén kaptunk egy gólt. Ennél büszkébb nem is lehetnék a csapatomra, ma esti teljesítményünk az egész szezonunkat tükrözte. Egy esélyesebb csapat ellen harcoltunk, felálltunk a padlóról az első kapott gól után, olyan teljesítményt nyújtottunk, amit senki sem várt tőlünk. Minden okunk megvan arra, hogy büszkén tekintsünk vissza erre az idényre, bár most a csalódottság az úr. Egy ilyen nagy meccset mindig néhány nagy pillanat dönt el, és most Diego Forlán ragadozó ösztönei és kitűnő befejező képessége döntött. Forlánt és Agüerót egész jól meg tudtuk fogni, ám sajnos nem elég jól…" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
5 órája

Isak a volt csapatánál edz; visszatérhet Angliába a Juve középpályása – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
7 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik