Európa-liga: Szabó Zsolt vezeti a Sahtar-FC Bruges mérkőzést

Vágólapra másolva!
2009.11.20. 17:44
Címkék
Az UEFA illetékes testülete a múlt héten jelölte ki az év hátralévő részére a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában működő játékvezetőket, s mint arról már beszámoltunk, a magyar bírók mindkét kupában érdekeltek, három találkozón kaptak feladatot. Most egy új jelölés is érkezett: Szabó Zsolt és csapata (6 játékvezetős rendszerről van szó) december 3-án a Sahtar–FC Bruges Európa Liga-találkozót vezeti Doneckben – írja az MLSZ honlapja.

Ez a terven felüli jelölés játékvezetőink remek idei nemzetközi teljesítményeinek és – ami egyre inkább elengedhetetlen – a megfelelő nyelvtudásnak is betudható. Így december 3-án ismét sok, 16 játékvezetőnk, asszisztensünk működik külföldi mérkőzésen: Szabó Zsolton és segítőin kívül Vad II István hatfős gárdája is El-meccset dirigál (Ventspils–Hertha BSC), Kassai Viktor pedig asszisztenseivel a helyi szövetség kérésére Szaúd-Arábiában vezet bajnokit.

Az UEFA kihirdette a Magyarországon megrendezésre kerülő futsal Eb (a torna mérkőzéseinek január 19. és 30. között a debreceni Főnix Csarnok és a budapesti Papp László Sportaréna ad otthont) játékvezetőit is. A kontinensviadalon lesz magyar bíró is: Kovács Gábor bekerült a tizenhat kijelölt sípmester közé.

www.mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Már biztos vb-résztvevő a magyar víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
23 perce

Németh Zsanett először 70 méter felett!

Atlétika
50 perce

Ancelotti fiát máris arcul csapták a Botafogónál – kiesett a címvédő a Libertadores-kupából

Minden más foci
53 perce

Marad a Chelsea-nél a fiatal brazil középpályás, Matic az olasz újonchoz szerződött – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

NS-jótékonyság: futás a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára

Egyéb egyéni
1 órája

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
1 órája

Női kézilabda: az idény végén visszavonul Planéta Szimonetta

Kézilabda
1 órája

Rg-vb: nincs magyar döntős az egyéni versenyben

Torna
1 órája
Ezek is érdekelhetik