Legalább kétgólos hátrányból nagyon ritkán fordítottak kupacsapataink

Vágólapra másolva!
2009.07.23. 13:39
Rendkívül nehéz feladat vár a csütörtökön pályára lépő magyar kupacsapatokra: az Újpestnek 0–2-ről, a Haladásnak 0–3-ról kellene felállnia a Steaua, illetve az Elfsborg ellen. William McStay, a lila-fehérek vezetőedzője szerint Újpesten jóval nehezebb dolga lesz a román együttesnek. Csertői Aurél, a Haladás mestere úgy véli, kockáztatnia kell.
Az Újpest játékosai nagy bravúrra készülnek
Fotó: Manases Sándor
Az Újpest játékosai nagy bravúrra készülnek
Az Újpest játékosai nagy bravúrra készülnek
Fotó: Manases Sándor
Az Újpest játékosai nagy bravúrra készülnek

A HALADÁSNAK KOCKÁZTATNIA KELL

A Haladás még az Újpestnél is nehezebb helyzetben készül a svéd Elfsborg elleni visszavágóra: Csertői Aurél csapat 3–0-s vereséget szenvedett az idegenbeli mérkőzésen. A szombathelyi csapat vezetőedzője szerint kockáztatniuk kell.

„Nem kell ezt túlmagyarázni, a három nulla az három nulla – mondta a Nemzeti Sportnak Csertői. – Rosszul játszottunk a kinti mérkőzésen, nagy előnyt adtunk az Elfsborgnak, akkorát, amilyet nehéz lesz ledolgozni. Jobb csapat a svéd, nincs más választásunk, a visszavágón megpróbálunk magunkhoz képest jobban játszani.”

„Nagyot hibáznánk, ha nekirontanánk a svédeknek – tette hozzá a tréner. – Nem szabad fejjel rohannunk a falnak, az Elfsborg túl jó csapat ahhoz, hogy ezt ne használná ki. Rizikót persze muszáj vállalnunk, ami annyit jelent, hogy bizonyos helyzeteknél kijjebb toljuk a védekezésünket, és labdaszerzőink is agresszívebben belépnek a támadásokba.”
Hogy mennyire nehéz feladat vár az Újpestre és a Haladásra, jól mutatja a magyar együttesek kupatörténete. Eddig összesen hét alkalommal sikerült csapatainknak – az Újpestnek kétszer is – jelentős hátrányból fordítaniuk. 1984 óta viszont senkinek sem jött össze a bravúr…

A lilák 1969-ben az FC Bruges, 1983-ban az AEK ellen léptek tovább az első meccsen összeszedett három, illetve kétgólos hátrányból – a 3–0, illetve a 4–1 most is jó lenne. Rajtuk kívül a DVTK, a Ferencváros, a Honvéd, az MTK, a Vasas búcsúztatott legalább kétgólos hátrányból ellenfelet.

William McStay, az Újpest vezetőedzője talán a magyar klubcsapatok statisztikai adataival nem, de azzal tisztában van, hogy csapatának nagyon nehéz dolga lesz, ha tovább akar jutni a Steaua ellen. Ám a skót szakember szerint a hazai közönség pluszerőt adhat játékosainak.

„Az első meccsen tapasztaltuk, milyen erős valójában a Steaua – mondta William McStay az Újpest hivatalos honlapjának. – Tudjuk, hogy Bajnokok Ligája-szintű keretük van, és a tavalyi szezon után szeretnének ismét visszakapaszkodni a csúcsra. Sokat készültünk a bukaresti mérkőzésre, tudtuk, hogy nehéz lesz, s azt kaptuk tőlük, amit vártunk. Jó hangulat várta a csapatokat, s reméltük, hogy sikerül elcsendesítenünk a szurkolókat. A mérkőzés egyes periódusaiban ez meg is valósult. Most azonban éppen az ellenkezőjére lesz szükség. Arra, hogy tűzbe hozzuk az egész stadiont, s hangorkánt teremtsen közönségünk.”

„A múlt heti találkozó előtt azt mondták nekem, hogy roppant kemény meccs vár ránk. Most én üzenem, hogy Újpesten még nehezebb dolga lesz a Steauának. Remélem, az európai kupamérkőzések hangulatához hasonlóan itt is remek atmoszféra fogadja a csapatokat. Most azonban jobban kell koncentrálnunk, nem követhetünk el olyan hibákat, mint legutóbb. Öt helyzetünk volt, abból két-három nagyobb lehetőség. Csütörtökön még több helyzetünk lehet, s ezekből legalább kettőt értékesítenünk kell. Szerencsére nem kell különösebben motiválnom játékosaimat, átérzik a mérkőzés súlyát" – bizakodott McStay.

Kabát Péter, a lila-fehérek csapatkapitánya is mesteréhez hasonlóan vélekedik: reális esély van az Újpest továbbjutására.

EURÓPA-LIGA ADATBANK

„Nem igaz, hogy a Steaua egyértelműen jobb az Újpestnél – mondta Kabát Péter a Nemzeti Sportnak. – Láttunk sok DVD-felvételt a románokról, és bevallom, azok alapján többet vártam tőlük, mint amennyit ellenünk mutattak. Az első félidőben Bukarestben egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, s ha nincs a szünet utáni rövidzárlat, lehet, hogy most mi várjuk előnnyel a Megyeri úti visszavágót. Ettől függetlenül el kell ismernem, a Steaua nem rossz csapat, ám hiába nyert két góllal ellenünk, nem erősebb az Újpestnél.”

„Reális esély van a továbbjutásunkra, még ha nem is lesz könnyű kiharcolni. A legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt az elején, mert négyet lőni a Steauának már nagyon nehéz lenne. Észnél kell lennünk, nem szabad kitámadni, területet hagyni a kontráknak, mert az esetleges hiba végzetes lehet” – hívta fel a figyelmet a biztonságra a kitűnő csatár.

AZ EDDIGI NAGY FORDÍTÁSOK

  • DVTK: 1977–1978, a Besiktas ellen (0–2, 5–0)
  • FTC: 1967–1968, az Arges Pitesti ellen (1–3, 4–0)
  • Bp. Honvéd: 1983–1984, a Lárisza ellen (0–2, 3–0)
  • MTK: 1963–1964, a Celtic ellen (0–3, 4–0)
  • Újpest: 1969–1970, a Club Brugge ellen (2–5, 3–0), 1983–1984, az AEK ellen (0–2, 4–1)
  • Vasas: 1975–1976, a VÖEST Linz ellen (0–2, 4–0)

EURÓPA-LIGA


Szusza Ferenc Stadion. 19.45.
Játékvezető: Andre Marriner (angol)
Asszisztensek: David Richardson és Richard Jason West (angolok)

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
1 Balajcza 12 Tatarusanu
2 Dudics 4 Golanski
18 Vermes 3 D. Goian
19 Vaskó 24 Ghoinea
24 Pollák 18 Marin
10 Tisza 7 Székely
5 Sándor Gy. 25 Onicas
6 Stokes 14 Toja
11 Simek 16 Nikolita
8 Rajczi 28 Stancu
22 Kabát 11 Surdu
Vezetőedző: Willie McStay Vezetőedző: Cristiano Bergodi

EURÓPA-LIGA


Rohonci úti Stadion és Sporttelep, 19.00
Játékvezető: Lopes Ferreira (portugál)
Asszisztensek: Manuel Cardinal és Manuel Torné (portugálok)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
66 Rózsa 31 Covic
23 Schimmer 4 J. Karlsson
22 Guzmics 13 Wikström
77 Kuttor 15 Lucic
15 Tóth P. 2 Florén
7 Molnár B. 8 A. Svensson
11 Irhás 11 Mobaeck
90 Iszlai 10 M. Ericsson
8 Nagy G. 6 Danielsson
9 Oross 20 Bajrami
16 Skriba 17 Keene
Vezetőedző: Csertői Aurél Vezetőedző: Magnus Haglund
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik