Dobos Attila készen áll a Honvéd csehországi mérkőzésére

Vágólapra másolva!
2008.07.05. 11:39
Szombat délután 18 órakor lép pályára a Budapest Honvéd együttese az UEFA Intertotó-kupa második fordulójában. Az ellenfél a cseh FK Teplice gárdája, és a Honvéd háza táján bizakodóan várják az első, idegenbeli összecsapást. Jó hír, hogy a csapatkapitány, Dobos Attila újra jó erőben érzi magát.
Dobos Attila szerint a Teplice ellen nem lesz gond az erőnléttel
Fotó: NS Archív/ Németh Ferenc
Dobos Attila szerint a Teplice ellen nem lesz gond az erőnléttel
Dobos Attila szerint a Teplice ellen nem lesz gond az erőnléttel
Fotó: NS Archív/ Németh Ferenc
Dobos Attila szerint a Teplice ellen nem lesz gond az erőnléttel

Az Intertotó-kupa első fordulójában kazah ellenfélen lépett át a Honvéd, összesítésben 6–3-ra bizonyult jobbnak az FC Zsetiszu csapatánál. Most jóval erősebb rivális került a magyar együttes útjába, a Teplice bizony kemény diónak ígérkezik.

A cseh gárda a legutóbbi szezont az ötödik helyen zárta hazája bajnokságában, úgy hogy a harmadik legkevesebb gólt kapta a mezőnyben. A Honvéd szakmai stábja Pölöskei Gábor edző vezetésével DVD-felvételek alapján elemezte az ellenfél játékát, és ezek alapján sokat futó, a futballt játszó együttes ellen kell felvennie a harcot a budapestieknek.

A szurkolóknak jó hír, hogy a csapatkapitány Dobos Attila, aki csak a múlt héten kapcsolódott be a felkészülésbe, megfelelő erőben érzi magát.

„Természetes, hogy a hosszabb kihagyás után némileg elfáradtam. Most már kezdem összeszedni magam, és biztos vagyok benne, hogy ha a helyzet úgy kívánja, a Teplice ellen végigbírom a kilencven percet” – mondta a középpályás, akit a Zsetiszu elleni visszavágón fáradtság miatt le kellett cserélni.

A Honvéd pénteken utazott el Csehországba, és este már a mérkőzés helyszínén tréningezett. Ivancsics Gellért eltiltás, Palásthy Norbert, a brazil Diego és a libériai George Gebro sérülés miatt nem tartott a csapattal.

Ha a magyar együttes a Teplice elleni párharcot is sikerrel veszi, a harmadik fordulóban a Sturm Graz-Sahtyor Szoligorszk párosítás győztese vár rá.
Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52

Nem tudta megtörni a Honvéd a Szentlőrinc veretlenségi szériáját

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 18:55

„Először azt hittem, átverés” – Honvéd-meccsre nyert jegyet a Premier League-klub két szurkolója

Angol labdarúgás
2025.04.17. 13:43
Ezek is érdekelhetik