Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.07.19. 13:33
null
Bogár Gergő Koszovóban vezet (Fotó: Török Attila)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közzétette a Konferencialiga második selejtezőkörének játékvezetői küldéseit. Három magyar játékvezetővel is számol a kontinentális szövetség, amely kihirdette a magyar klubcsapatok mérkőzéseinek játékvezetőit is.

Július 22-én 20.30-kor a koszovói Ballkani a máltai Florianát fogadja, ezt a mérkőzést Bogár Gergő vezeti. Munkáját Albert István és Georgiou Theodoros segíti, a negyedik játékvezető pedig Zierkelbach Péter lesz. 

Július 24-én 20 órakor a szerb Radnicski Kragujevac a feröeri KÍ Klaksvíkot fogadja, a mérkőzésre Csonka Bencét jelölte az UEFA. Csonka – aki az első fordulóban a Spartak Trnava–Häcken meccset vezette Nagyszombatban – segítői Szert Balázs és Bornemissza Norbert lesznek, a negyedik játékvezetői feladatkört Rúsz Márton látja el. 

A visszavágókon Káprály Mihály kapott feladatot, aki július 31-én 20.45-től az izlandi Vikingur Reykjavík és az albán Vllaznia mérkőzését vezeti. Káprály az első selejtezőfordulóban a BL-ben vezetett. Izlandon Tóth II Vencel és Buzás Balázs lesznek a segítői, a negyedik játékvezető pedig Kovács Imre.

Az már korában eldőlt, hogy a Puskás Akadémia Arisz elleni meccseit kik vezetik. A ciprusi mérkőzést (július 24., 18.00) a szlovén David Smajc, a felcsúti visszavágót (július 31., 20.00) a litván Robertas Valikonis vezeti.

A Győr július 24-én 18 órakor kezdi szereplését a Pjunik otthonában, a jereváni mérkőzést Jasmin Sabotic vezeti. A 30 éves luxemburgi játékvezető 2020 óta FIFA-kerettag, a nemzetközi porondon csak selejtezőket kapott. A július 31-i visszavágót (19.00) a koszovói Mervan Bejtullahu dirigálja, aki 2023 óta kap nemzetközi mérkőzéseket.

A Paks július 24-én 19 órakor a Maribort fogadja, ezt a mérkőzést az ír Robert Harvey vezeti. A 36 éves játékvezető már rutinosabbnak számít a nemzetközi színtéren, hiszen már 2016 óta FIFA-kerettag, és egy meccset vezetett az Európa-liga csoportkörében, igaz, még 2019-ben. A Konferencialigában viszont időnként szerepet kap. Az egy héttel későbbi maribori visszavágót (20.00) a holland Dennis Higler dirigálja, a 39 éves, 2017 óta FIFA-kerettag játékvezető két meccset vezetett az Európa-liga és a Konferencialiga főtábláján is. 2018-ban vezetett az Újpestnek a Neftci otthonában elbukott EL-selejtezőn (1–3), valamint a magyar válogatottnak 2019 októberében az Azerbajdzsán ellen 1–0-ra megnyert Eb-selejtezőn.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda El: Katrine Lunde szerb csapata vár az Esztergomra

Kézilabda
2025.09.28. 18:00

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hahn János is tudja, sebzett vad érkezik Felcsútról

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 10:04

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Robbie Keane kiakadt a magyarszabály miatt a Plzen elleni döntetlen után

Európa-liga
2025.09.26. 09:35

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56

Címlapsztori: Varga Barnabás góltermése európai szinten is kiemelkedő

Európa-liga
2025.09.25. 06:34
Ezek is érdekelhetik