„Antony maradjon távol Angliától” – Frank Leboeuf

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 12:05
null
Antony a Kl-döntő után saját teljesetménye miatt is szomorkodhatott (Fotó: Getty Images)
Nem kímélte a Konferencialiga-döntő kapcsán a Betis brazil szélsőjét, Antonyt az ESPN szakértőjeként dolgozó volt Chelsea-futballista, Frank Leboeuf, aki szerint a Spanyolországban új erőre kapó dél-amerikai játékos a manchesteri énjét idézte a fináléban.

Kifejezetten jó szezont futott a Betisnél a brazil szélső, Antony, akit kiábrándító angliai produkciója után a téli átigazolási időszakban a Manchester United adott kölcsön a sevillai zöld-fehéreknek. Az edzői kvalitásai mellett remek pedagógiai érzékéről ismert Manuel Pellegrinek sikerült új életet lehelnie játékosba, aki a Fiorentina elleni Konferencialiga-elődöntőben mindkét mérkőzésen betalált, oroszlánrészt vállalva ezzel a fináléba jutásból. A sevillaiak színeiben lejátszott 26 tétmeccsén 9 gólt és 5 gólpasszt jegyző játékos teljesítményére a selecao új főnöke, Carlo Ancelotti is felfigyelt, így több mint két év után a válogatottba is visszakerült.

A várva várt Kl-fináléban azonban kiábrándítóan futballozott a 2021-ben Tokióban olimpiai bajnoki címet nyerő játékos, akinek harmatos teljesítményét a korábbi világbajnok és Európa-bajnok egykori Chelsea-játékos, Frank Leboeuf sem hagyhatta szó nélkül az ESPN műsorában – írta a Mirror.

Ez nem az ő estéje volt. A nagy meccseket kivéve nem igazán követem a La ligát, de úgy gondoltam, Antony előnyére változott Spanyolországban. Most viszont azt a »szellemet« láttam, aki a Manchester Unitedben játszott. Összesen annyit csinált, hogy folyamatosan balhézott Enzo Fernándezzel – szólt az egykori védő verdiktje. – Nagyot csalódtam a játékában, azt hittem, sokkal kreatívabb és veszélyesebb lesz. A Betis igazán sajnálhatja, hogy nem azt az Anthonyt láttuk, aki olyan jó volt a kölcsönjátéka alatt. Ennek a fickónak egyszerűen nagy ívben el kell kerülnie az angol futballt. Ennyi. Ne játsszon angol csapatok ellen, és ne játsszon semmilyen angol futballklubban, mert egyszerűen nem fekszik neki.”

 

Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
4 órája

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Van jövő, történelmet írtak a Chelsea tinédzserei a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 10:50

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

PL: eltiltották a Chelsea vezetőedzőjét

Angol labdarúgás
2025.10.15. 18:36

Megőrült a szakkommentátor a Chelsea győztes gólja után

Angol labdarúgás
2025.10.08. 12:29

„Ne hívjanak Messinek!” – a Chelsea tinizsenije szabadulna a rá aggatott becenévtől

Angol labdarúgás
2025.10.07. 18:21
Ezek is érdekelhetik