Konferencialiga: hasznos információk a Paks és a Puskás Akadémia idegenbeli meccsére utazó szurkolóknak

Vágólapra másolva!
2024.08.22. 09:08
A Paksi szurkolók Csehországba kísérik el csapatukat (Fotó: paksifc.hu)
Csütörtökön két magyar csapatért is idegenben szoríthatunk a Konferencialiga selejtezőjében: 18 órakor a Paks lép pályára Csehországban, míg 20 órától a Puskás Akadémia kezdi meg a rájátszást a Fiorentina otthonában, Olaszországban – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtök reggel.

Tekintettel arra, hogy mindkét meccsre csaknem százas vagy azt meghaladó nagyságrendben érkeznek majd magyar szurkolók, kiemelt figyelmet fordítanak a mérkőzésekre – tette hozzá. Az Európa-bajnokság és az olimpia után tehát csütörtökön újra egy-egy sportesemény szolgáltat feladatot a magyar konzuloknak.

Annak érdekében, hogy minden kilátogató szurkoló akár már a helyszínen segítséget tudjon kapni baj esetén, két-két konzulunk személyesen is jelen lesz Firenzében és Mladá Boleslav városában a stadionokban – emelte ki a miniszter.

A helyszíni segítségnyújtás mellett pedig ezúttal is rendkívüli ügyeleti telefonszámokat létesítettek:
+36 70 410 7520 az Olaszországba utazó szurkolók részére
+420 602 224 415 a Csehországba utazó szurkolók részére

„A telefonszámok már élnek, a konzulok pedig a stadionokban várják majd a Paks és a Puskás Akadémia szurkolóit!” – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

 

Legfrissebb hírek

A CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
5 perce

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
6 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
17 órája

A Topolya nyerte meg a III. Zakariás-kupát

Minden más foci
2025.06.15. 20:11

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Nem indulhat a Konferencialigában az ír klub, a vezetőség a CAS-hoz fordult – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.12. 17:25

Fabrizio Romano szerint Pécsi Ármin aláírt a Liverpoolhoz – közel a nagy bejelentés

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 13:38

Romano is úgy értesült, ahogy az NS – rekordeladásról ír Pécsi Ármin ügyében

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 14:06
Ezek is érdekelhetik