Hornyák Zsolt: Elégedettnek kellene lennem a döntetlennel, de nem vagyok az…

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 22:46
Hornyák Zsolt nem maradéktalanul elégedett, hiába a bravúr (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Puskás Akadémia 3–3-as döntetlent játszott a Fiorentinával idegenben a labdarúgó Konferencialiga rájátszásának odavágóján. A meccset követően mindkét vezetőedző értékelt.


„Ha figyelembe vesszük, hogy a Fiorentinával játszottunk, elégedettnek kellene lennem a döntetlennel, de nem vagyok az… Nem gondoltam volna a meccs előtt, hogy hiányérzetem lesz. Úgy éreztem, a hazai csapat kissé lebecsült minket – kétségtelen, új klub vagyunk az európai futballtérképen. Nagyon sajnáltam, hogy az első félidő végén gyerekes hibából gólt kaptunk. A végén megmutatta a csapat, hogy van ereje és tartása, sikerült egyenlítenünk” – mondta a meccs utáni hivatalos sajtótájékoztatón Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Firenzei részről a 75. percben betaláló Moise Kean értekezett a meccsről a Sky Italiának: „Egyértelmű, hogy erősebben kell kezdenünk egy ilyet meccset. Az ellenfélnek jó játékosai vannak, kihasználják, ha gyenge vagy az elején. Sokat kell fejlesztenünk a védekezésen is. Az edző bízott bennem, megadta a játékperceket, én gólt lőtten. Úgy gondolom, jó helyen vagyok, száz százalékot nyújtok a pályán. Ez életem legfontosabb idénye a Fiorentinánál.”

Az olaszok új vezetőedzője, Raffaele Palladino ennél egy fokkal dühösebben értékelt: „Megmagyarázhatatlan, szörnyű kezdés volt. Két súlyos hibából kaptunk két gólt, még jó, hogy aztán felébredtünk. Egyértelmű, hogy még keressük az identitásunkat, de a második félidőben már más hozzáállást, játékot mutattunk. Ezt szeretném látni mindenkitől... Akiknek nem tetszett a játéka, azokkal beszélgetni fogok, de ez az én felelősségem.”

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható!

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, 1. MÉRKŐZÉS
FIORENTINA (olasz)–PUSKÁS AKADÉMIA 3–3 (1–2)
Firenze, Artemio Franchi Stadion. Vezette: Willy Delajod (Erwan Finjean, Philippe Jeanne) – franciák
FIORENTINA: De Gea – Martínez Quarta, Pongracic, Ranieri – Kayode (Dodo, a szünetben), Bianco (Sz. Amrabat, 66.), Mandragora, Parisi – Colpani (Ikoné, 56.), Beltrán (M. Kean, a szünetben), Sottil (Kouamé, 77.). Vezetőedző: Raffaele Palladino
PUSKÁS AKADÉMIA: Pécsi – Maceíras, W. Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill (Komáromi Gy., a szünetben) – Nissilä, Favorov (Colley, 82.), Plsek – Soisalo (J. Levi, 74.), Puljic (Szolnoki, 82.), Nagy Zs. Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Sottil (45+3.), Martínez Quarta (67.), M. Kean (75.), ill. Nagy Zs. (9. – 11-esből), Soisalo (12.), W. Golla (89.)

 

Legfrissebb hírek

A Rijeka nyerte meg a felhőszakadás miatt félbeszakadt Kl-meccset

Európa-konferencialiga
12 órája

Kl: Baráth Péterék ikszeltek; félbeszakadt a Sparta Praha meccse Rijekában

Európa-konferencialiga
2025.10.23. 23:09

Bolláék egy hármast kaptak a Fiorentinától; az AEK hazai pályán egy hatost gurított a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.10.23. 21:07

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59
Ezek is érdekelhetik