Bognár György: Az ellenfél mindent bevetett, hogy ne legyen játék!

SOMOGYI ZOLTSOMOGYI ZOLT
Vágólapra másolva!
2024.08.08. 09:19
Így ünnepeltek a paksiak a szerdai győzelem után (Fotó: Török Attila)
A Paksi FC egy igencsak mozgalmas, két vendégkiállítást és három gólt (ebből egy a 99., egy a 100. percben született) hozó meccsen győzte le 3–0-ra a montenegrói FK Mornart a Konferencialiga selejtezőjében. Lássuk, hogyan értékelt a két vezetőedző a mérkőzés után!

 

BOGNÁR György, a Paks vezetőedzője

Szerdán játszották a mérkőzést, de ez nem hétköznapi kilencven, vagyis száz perc volt…
– A számszerű eredmény rendben, de ez a mérkőzés még álmomban se jöjjön elő! Az ellenfél nem akart futballozni, mindent bevetett, hogy a pályán ne legyen játék.

Azt mondta korábban, két meccsen kell a továbbjutást kiharcolni. Nem dőlt még el a párharc?
– Ha két csapat játékerejét nézzük, eldőlhetett volna. A három-nulla jó eredmény, de a visszavágót még le kell játszani, el kell menni Montenegróba, ki tudja, mi vár ránk, aki látta ezt a találkozót, az el tudja képzelni.

Egy három-nullás győzelmet sohasem kell megmagyarázni, de mit kellett volna tenni, hogy a kilenc emberrel küzdő ellenfél már előbb is nagyobb hátrányba kerüljön?
Létszámfölényben kreatív játékosokat cseréltünk be, ugyanakkor az ellenféltől kétpercenként a földön feküdt valaki, nagyjából két percen keresztül. Így nem lehet futballozni, a tiszta játékidő nem hiszem, hogy több lett volna húsz-huszonöt percnél. Nem tudom elmarasztalni a játékosokat, mindent megtettek, hogy jó eredményt érjünk el. Hogy Böde Dániel csapatba állítása jó húzás lett volna? Nem játszottuk Danit úgy körül, ahogy kellett volna, de fontos gólt szerzett, ő is jól teljesített.

Szimo MEDIGOVICS, a Mornar vezetőedzője: Hihetetlenül nehéz két emberrel kevesebben futballozni a mérkőzés nagy részében. Mindent megtettünk, hogy eltüntessük az emberhátrányunkat, az első játékrész végéhez közeledve még a vezetést is megszerezhettük volna. Nagyon küzdöttük, talán mondanunk sem kell, nagy kár a mérkőzés végén kapott két gólért.

 

KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Paksi FC–FK MORNAR (montenegrói) 3–0 (0–0)
Paks, Paksi FC Stadion, 2846 néző. Vezette: Dmitrij Dzmitrieu (Denis Emelyancsikov, Anton Palayanau) – fehéroroszok
PAKS: Szappanos – Ötvös, Kinyik, Szabó J., Osváth, Vécsei – Papp, Windecker, Vas – Haraszti, Böde. Vezetőedző: Bognár György
MORNAR: Popovics – Vukotics, Mitrovics, Ljutica, Sztevanovics – Djurisics, Zorics, Kaludjerovics – Vusurovics, Ondong-Mba, Kisi. Vezetőedző: Simo Medigovics
Gólszerző: Böde (59.), Szabó B. (90+9. – 11-esből), Tóth Barna (90+10.)
Kiállítva: Ondong-Mba (40.), Djurisics (62.)

 

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
24 perce

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
13 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

Két meghatározó játékosával hosszabbított a Paksi FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 17:33

Ötvös Bence: Nem esik jól, ha így úszik el a győzelem

Labdarúgó NB I
2025.10.07. 08:16

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 08:08
Ezek is érdekelhetik